Egy kemecsei férfi egy 12 éves lányt szemelt ki magának, amiért a bíróság elítélte. Ennek ellenére később újra, többször is közeledett a gyerek felé, úgyhogy most börtönbe kerülhet.

A 49 éves férfi a nyár elején került közelebbi kapcsolatba az utcájában lakó 12 éves kislánnyal. Többször csókolóztak és simogatták egymást. Amikor a gyerek apja ezt meghallotta, eltiltotta a lányát a férfitól. Ennek ellenére, július végén, amikor az apja nem volt otthon,

a gyerek átment a férfihoz, amit a pedofil kihasznált. Napközben, éjjel is szexuálisan közeledett felé, nem védekeztek.

Ezek után a lány mindent elmondott az apjának, aki feljelentést tett a rendőrségen. A pedofil férfi a kihallgatása közben elárulta, tisztában van azzal, hogy hány éves gyerek, tettét a "határtalan szerelmével" magyarázta. Akkor az ügyészég gyorsított eljárásban állította bíróság elé, ahol jogerősen 1 év börtönbüntetésre ítélték, amit két évre felfüggesztettek. Emellett elrendelték a férfi pártfogó felügyeletét és eltiltották a kislánytól.

A gyereket a gyámhatóság ideiglenesen egy közeli településen lévő otthonban helyezte el, ahonnan többször megszökött. A rendőrség is körözte.

Augusztus 26-án és 27-én újra átment a férfihoz, aki beengedte a lakásába. Többször, védekezés nélkül közeledett felé a pedofil.

Az ügyészség most azt javasolta, hogy tartóztassák le a férfit, amit a bíróság augusztus 30-án el is rendelt. Az ügyészség ma soron kívül bíróság elé állítja a vádlottat, aki tettéért végrehajtandó börtönbüntetésre számíthat, valamint az ügyészség indítványozza a felfüggesztett börtönbüntetés végrehajtásának elrendelését is.