Brutálisan elvert egy lebénult asszonyt egy tatabányai nő

Vágólapra másolva!
Hanyatt lökte és megragadta a haját, miközben folyamatosan szidta, aztán kétszer ököllel arcon vágta, és meg is karmolta a lebénult asszonyt a részeg, tatabányai nő. Mivel nem ez volt az első bűncselekmény, amit elkövetett, sok évre börtönbe kerülhet a támadó.  
Vágólapra másolva!

Egy részeg nő január 17-én délután tatabányai otthonában bántott egy részlegesen lebénult, tolószékben ülő nőt. Az asszony tévét nézett, a nő pedig beszélni kezdett vele, mire az rászólt, hogy hagyja abba.

Ezen a részeg annyira feldühödött, hogy fogta az ágyon ülő asszonyt,

hanyatt lökte és megragadta a haját, miközben folyamatosan szidta, aztán kétszer ököllel arcon vágta, és meg is karmolta.

Bár az asszony könnyebben sérült meg, a bántalmazás alkalmas lett volna sokkal súlyosabb sérülések okozására is.

A Tatabányai Járási Ügyészség a bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes ember elleni súlyos testi sértés kísérete miatt emelt vádat egy tatabányai nővel szemben.

A vádirat szerint a nő erőszakos és többszörös visszaesőnek minősül, ezért börtönbüntetés esetén a büntetési tétel felső határa a kétszeresére emelkedik.

Az ügyészség a vádiratban indítványozta, hogy ha a nő az előkészítő ülésen beismeri tettét, a bíróság 4 év 7 hónap fegyházbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélje ezért.