Azonosították a biztonsági őrt lefejelő rablót

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XX. és XXIII. kerületi Rendőrkapitánysága 01200/1667/2019. bűnügyi számon nyomozást folytat Csercsa Roland ellen rablás bűntett gyanúja miatt.
Vágólapra másolva!
A rabló egy áruházba ment be a múlt héten, ahol el akart lopni egy üveg italt, de amikor a biztonsági őr észrevette, és próbálta megállítani a férfit, az lefejelte. Most a rendőrség keresi a 27 éves támadót. 
Vágólapra másolva!

A pesterzsébeti rendőrök elfogatóparancsot adtak ki Csercsa Roland ellen.

A 27 éves rabló két másik férfivel ment be egy XX. kerületi augusztus 31-én éjfél előtt. A férfi ekkor

kikerülte a kasszasort, és megpróbált ellopni egy üveg italt. A biztonsági őr azonban tetten érte, a férfi ekkor lefejelte, és kimenekült az üzletből.

Csercsa Rolandott a rendőrök egy rendelkezésre álló fénykép alapján keresik.

Forrás: Police.hu

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XX. és XXIII. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki

a képen férfit felismeri, vagy tud valamit róla, illetve a bűncselekményről, jelentse

a rendőrség oldalán megadott hívószámokon.