A szolnoki ellenzék szocialista jelöltje az antiszemita jobbikossal kampányol Brüsszelben

2019.09.05. 11:06

Radócz Zoltán, a szolnoki ellenzék szocialista polgármesterjelöltje teljesen képtelen módon azzal a Gyöngyösi Mártonnal kampányolt Brüsszelben, akit korábban a világ hetedik legantiszemitább szereplőjének választottak meg. Mind a Jobbik, mind az MSZP látványosan szembefordult korábbi értékeivel, aminek következtében mindkét szervezet a megszűnés szélére került. Úgy néz ki, nemcsak a két párt, hanem Radócz kampánya is széthullott: tegnap az Origo megírta, korábban a város alpolgármestereként nevét adta az egykori szolnoki mozi áron aluli privatizációjához. 

"Egy rövid megbeszélésre találkoztam az Európai Parlamentben Szolnok összellenzéki polgármester-jelöltjével, Radócz Zoltánnal, aki ma éppen Brüsszelben járt. A teendők egyeztetve, a kampány halad. Zoltán, sok sikert kívánok október 13-án!" - ha valaki nem tudja, ki írta ezeket a sorokat, akkor feltehetően nem a jobbikos Gyöngyösi Mártonra tippelne elsőként. Pedig így történt, az antiszemita párt brüsszeli képviselője fogadta és dicsérte szembe a szolnoki ellenzék polgármesterjelöltjét a napokban.

Az antiszemita jobbikos a szocialista politikusnak kampányol

Mindez több okból is furcsa. Egyrészről azért, mert Gyöngyösi volt az, aki

  • az egyik 2012-es parlamenti felszólalásában arról értekezett, hogy össze kellene írni a zsidó képviselőket a magyar Országgyűlésben, mert nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek;
  • emiatt kiérdemelte a világ hetedik legantiszemitább szereplőjének címét a náci háborús bűnösök felkutatására szakosodott Wiesenthal Központtól;
  • a Jobbik 2013-as Nemzeti Majális elnevezésű rendezvényén még úgy volt vele, hogy hadat kellene üzenni Izraelnek;
  • 2013-ben egy palesztinok melletti szimpátiatüntetésen cionista terrorállamnak és agresszornak nevezte Izraelt, amely befolyása alatt tartja Nyugat-Európát és a nyugati médiát;
  • talán legerősebb megnyilvánulásként ízléstelen módon arról beszélt, hogy a magyar kormány a föld alatti gáztározókról szóló törvénytervezetbe csempészte be azt a javaslatot, miszerint a 2013-as költségvetési tervezet ötven százalék kompenzációnövekedést biztosít a holokauszt-túlélőknek. A politikus emellett kinevette a holokauszt áldozatait és antiszemitizmusával kérkedett a Jobbik egyik 2013-as rendezvényén;
  • szintén pár évvel ezelőtt pedig olyan állatfajhoz hasonlította a holokausztot,  "amellyel kapcsolatban az indulatok nőnek";

Másrészről pedig azért nehezen értelmezhető a közös kampányfotó, mert a szocialisták akkor még tiltakoztakGyöngyösi '30-as, '40-es évekre emlékeztető gondolatai, és úgy általában a jobbikosok antiszemita megnyilvánulásai ellen.

  • Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője sárga csillaggal tiltakozott a jobbikos kijelentése miatt a parlamentben. Ebben az időben még az Országgyűlés alelnöke volt, és amikor átvette az ülés vezetését, bírálta Gyöngyösit, majd sárga csillagot tűzött a mellére.
  • "Ez magától nem is fog befejeződni és megoldódni. Mert a fasizmus egy vírus, és a Jobbik pedig a vírusgazda" - ezt mondta Mesterházy Attila, a szocialisták akkori pártelnöke, frakcióvezetője a zsidólistázós felszólalás miatt meghirdetett Kossuth téri tüntetésen 2012 decemberében. "Még csak egy levegőt sem fogunk szívni egy ilyen fasisztával!- szögezte le Mesterházy beszédében, mi az álláspontja a kérdésben.
  • Az MSZP közleményt is kiadott a témában, Mesterházy Attila és Steiner Pál közösen arról írt, hogy megbocsáthatatlan szavak hangzottak el, a szélsőjobboldali párt egyik képviselője olyan nyíltan antiszemita kijelentéseket tett, ami minden demokratának elfogadhatatlan.

Radócz simliskedett a szolnoki mozival

A szocialista Radóczról éppen tegnap írtunk a szolnoki Nemzeti Filmszínház privatizációja kapcsán. A birtokunkba került dokumentumok szerint a szolnoki ellenzék mostani polgármesterjelöltje alpolgármesterként a város számára előnytelen szerződést kötött 2005 első felében. Az önkormányzat részéről a politikus írta ugyanis alá azt az adásvételi  szerződést, amivel áron alul játszották ki az értékes ingatlant egy budapesti cégnek úgy, hogy egy helyi egyesület kétszeres árral pályázott a területre. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK