10 millió kilométert vonatoztak nyáron a gyerekek Kajlával

2019.09.06. 18:06

Gyerekek tízezrei indultak útnak családjukkal idén nyáron azért, hogy Kajlát, a kíváncsi kiskutyát követve felfedezzék Magyarországot. A Magyar Turisztikai Ügynökség által útjára indított, kifejezetten gyermekeknek szóló nyári kampány célja az volt, hogy a lehető legtöbb általános iskolás megismerje és családjukkal beutazhassa Magyarországot, minél több élményt gyűjthessen a nyári iskolai szünetben. 

A Magyar Turisztikai Ügynökség kezdeményezésére idén júniusban nagyszabású országos edukatív és belföldi turizmust ösztönző kampány indult, melynek célja, hogy az alsó tagozatos iskolások jobban megismerjék hazánkat. A gyerekek Kajlát, a kíváncsi magyar vizslakölyköt követve játékos módon, virtuálisan és személyesen is felfedezhették Magyarország egyedülálló természeti csodáit és épített örökségét. 

A kampány során soha nem látott összefogás jött létre a közös cél érdekében.  A „Hol vagy, Kajla?" elnevezésű akcióhoz partnerként csatlakozott többek között a MÁV, a Magyar Posta, a Magyar Turisztikai Szövetség, a MAHART és a BAHART, az Oktatási Hivatal és a SPAR Magyarország is.

Augusztus végéig 200 ezer pecsét került a Kajla-útlevelekbeForrás: Magyar Turisztikai Ügynökség/Hol vagy, Kajla?

A gyerekek 370 helyen szerezhettek pecséteket nyári utazásaik során különböző magyarországi látnivalóknál, amelyeket Kajla Útlevél pecsétgyűjtő kiskönyvükben gyűjthettek.

Augusztus végéig 200 ezer pecsét került a Kajla-útlevelekbe, amelyeket érdemes megtartani, hiszen az iskola kezdetekor a legszebb és legkreatívabb útlevelek további ajándékokat érhetnek. A gyerekek ugyanis a saját „turisztikai okmányukat" kreatív módon, saját kezűleg tudták személyre szabni, az iskolákban pedig szeptember hónapban osztályonként szavazzák meg a diákok a három legszebb, legkreatívabb útlevelet, ezeket a Magyar Turisztikai Ügynökség Kajla-meglepetéssel jutalmazza majd.

Az utazás megkönnyítését elősegítve júliustól a Kajla Útlevéllel az alsó tagozatos diákok ingyen, kísérőik pedig kedvezményesen utazhattak a MÁV és a GYSEV vonalain, illetve a MAHART és a BAHART egyes járatain. Július 1-től augusztus 31-ig a vasúton összesen több mint 100 ezer ingyenes Kajla-jeggyel 10 millió utaskilométert tettek meg a családok, a MAHART és BAHART hajójáratain pedig 6100 ingyenes Kajla-utazást tettek a gyermekek a Dunán és a Balatonon.

A MAHART és BAHART hajójáratain pedig 6100 ingyenes Kajla-utazást tettek a gyermekek a Dunán és a BalatononForrás: Magyar Turisztikai Ügynökség/Hol vagy, Kajla?

A Magyar Posta is hozzájárult ahhoz, hogy minél gazdagabb élményekkel járjon a hazai utazás, a kampány ideje alatt ugyanis összesen 50 ezer ingyenesen feladható Kajla-képeslapot kaptak a gyerekek a pecsételő pontokon (hazai látnivalóknál, illetve a Tourinform irodákban), amelyeket a Magyar Posta országosan díjmentesen kézbesített.

Illeszkedve a 21. századi felhasználói igényekhez, Kajlát digitális módon, játékos grafikai köntösben, egy  mobilapplikáció segítségével is nyomon lehetett követni. Az applikációt használó gyerekek megyénként 2-2 nevezetességet ismerhettek meg készségfejlesztő és ismeretterjesztő játékokon, videókon keresztül. A „Hol vagy, Kajla?" mobilapplikáció közel 80 ezer játékletöltést és megnyitást generált, 3 millió játékmenettel.

A Hungaroring Magyar Nagydíj pénteki szabadedzésen több mint 55 család több mint 250 tagja vehetett részt ingyenesen Kajla-útlevéllelForrás: Magyar Turisztikai Ügynökség/ Hol vagy, Kajla?

A SPAR és INTERSPAR áruházakban értékesített, Magyarország épített és természeti kincseit bemutató Kajla-albumok nagy népszerűségnek örvendtek, a matricák pedig rengeteg diákhoz eljutottak. Közel 50 ezer matricagyűjtő album és 10 millió matrica került a gyerekekhez, melyek hozzájárultak, hogy a gyerekek jobban megismerjék hazánk csodáit, és útnak indítsa a családokat belföldön a magyar tájak és nevezetességek felfedezésére. A matricacsomagokban további félmillió SPAR kedvezménykupon került a családokhoz (10%, 20% és 500 Ft-os kedvezménykuponok).

Augusztusban a SPAR mellett egy másik áruházlánc, az Auchan is csatlakozott a Kajla-programhoz. Közreműködésükkel 400 ezer db alsó tagozatos Kajla-füzet lelt kedvező áron gazdára az iskolakezdésre készülő családoknál, borítójukon kiemelt hazai látványosságokkal.

Júliustól a Kajla Útlevéllel az alsó tagozatos diákok ingyen, kísérőik pedig kedvezményesen utazhattak a MÁV és a GYSEV vonalainForrás: Magyar Turisztikai Ügynökség/Hol vagy, Kajla?

Június hónapban két hétvégén keresztül várta Kajla-sátor játékokkal és ajándékokkal a diákokat a Gyerekszigeten, a sport- és autórajongó gyermekeknek pedig külön is kedveskedtek a program során. A Hungaroring ROLEX FORMULA 1 Magyar Nagydíj alatt a Nagycsaládosok Országos Egyesületének közreműködésével ugyanis a pénteki szabadedzésen több mint 55 család több mint 250 tagja vehetett részt ingyenesen Kajla-útlevéllel. Emellett számos turisztikai szolgáltató és partner hozzájárulása révén országszerte összesen 200 helyen várta Kajla-kedvezmény különböző gyerekprogramokon, vendéglátóhelyeken, fürdőkben a gyerekeket.

Azért, hogy az új elsősök se maradjanak ki a programból, idén ősszel hozzájuk is eljuttatja a Magyar Turisztikai Szövetség Kajla-útlevelüket. Kajlával pedig a gyerekek legközelebb decemberben, a téli szünetben találkozhatnak újra, hogy még alaposabban felfedezzék Magyarországot, és tovább gyűjtögessék a pecséteket.