Megnyitották a Semmelweis Egyetem 250. tanévét

TARLÓS István; PALKOVICS László
Budapest, 2019. szeptember 6. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, (k) és Tarlós István főpolgármester (j2) érkezik a 250 éves Semmelweis Egyetem jubileumi tanévnyitó ünnepségére, a Müpában 2019. szeptember 6-án. MTI/Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
Magyarország gazdasági teljesítménye teszi lehetővé a felsőoktatási ökoszisztéma továbbfejlesztését – hangsúlyozta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Semmelweis Egyetem (SE) jubileumi, 250. tanévének megnyitóján pénteken Budapesten.
Vágólapra másolva!

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter köszöntő beszédében hangsúlyozta, ebben a munkában számít valamennyi, a felsőoktatásban érintett résztvevő együttműködésére. A magyar gazdaság teljesítményének eredményeként jövőre

az eddigi 133 milliárd forinthoz képest 32 milliárddal többet biztosít a kormány kutatás-fejlesztésre,

és ebből a forrásból a felsőoktatásra is több pénz jut.

Kijelentette,

az SE egyfajta védjegy és márkanév, amely a legmagasabb minőségű oktatás és tudományos teljesítmény jelképévé vált.

Januárban elkezdett Semmelweis XXI. fejlesztési projekt célja 2030-ra a világ száz legjobb egyeteme közé emelni az intézményt, és e cél elérése érdekében az oktatás, a kutatás és a gyógyítás infrastruktúrájának továbbfejlesztésére, a tudományos képzések munkaerőpiaci igényekhez való finomhangolására és a kutatás-fejlesztés, innováció megerősítésére, a betegellátás színvonalának növelésére fókuszálnak.

Jelezte, az egyetem 1,75 milliárd forintot nyert kutatás-fejlesztésre és innovációra az idén meghirdetett pályázaton. 2010-ben a kritika nélkül átvett bolognai rendszert, a munkaerőpiaci igényektől távolodó, alacsony hatékonysággal működő felsőoktatási rendszert örökölt a kormány; a 2010 és 2014 közötti időszak a romok eltakarításának ideje volt, majd elkezdődött az egyetemek működésének stabilizálása, racionalizálták a fenntartói és finanszírozási struktúrát, létrehozták a kancelláriarendszert.

A kormány számos intézkedéssel támogatta a felsőoktatásban résztvevőket,

így például 2018 szeptemberétől 40 százalékkal nőtt a hallgatók szociális ösztöndíja, 1300-ról 2000-re emelkedett a doktori képzésre felvehető állami ösztöndíjhelyek száma,

és a 2010-es költségvetéshez képest 606 milliárd forinttal fordít többet a kormány oktatásra.

A miniszter beszélt arról is: a 2016-ban indított Nemzeti Kiválóság Program keretében több mint 4600 ösztöndíjat ítéltek oda, és az idén 4 milliárd forintos keretösszegből meghirdették az Új Nemzeti Kiválóság Programot.

Merkely Béla rektor történelmi jelentőségűnek nevezte a jubileumi tanévet: a történelemformáló elődök tudására alapozva a jelen oktatói és hallgatói együtt formálhatják a jövő egészségügyét.
Kétszázötven év alatt épült és vált az SE hazai és nemzetközi szinten is kiemelkedő felsőoktatási intézménnyé,

– fogalmazott a rektor.

A magyarországi orvostudományi hallgatók 36 százaléka, az egészségtudományi hallgatók 35 százaléka, a külföldi hallgatók 34 százaléka, csaknem 12 ezer hallgató jár a Semmelweis Egyetemre, amelynek 3800 külföldi hallgatója van.

Az SE a világ 28 ezer felsőoktatási intézménye közül az első két százalékban szerepel a rangsorokban;

a Times Higher Education legfrissebb, 2019-es listáján a 41. helyen áll Európában.
Merkely Béla elsődleges célkitűzése, hogy a következő tíz évben a nemzetközi felsőoktatási rangsorokban a legjobb száz, szakterületén Európa legjobb öt gyógyító egyeteme közé kerüljön az intézmény.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, (k) és Tarlós István főpolgármester (j2) érkezik a 250 éves Semmelweis Egyetem jubileumi tanévnyitó ünnepségére, a Müpában 2019. szeptember 6-án Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Tarlós István főpolgármester a tanévnyitón bejelentette, az évforduló alkalmából a fővárosi önkormányzat és a nagymúltú egyetem között 2011-ben létrejött együttműködési megállapodást megújítják.

Budapest ez év tavaszán Brüsszelből nyerte el az Európa legjobb úti célja díjat, a napokban pedig az Economist brit hetilap listáján kapott előkelő helyezést, a legélhetőbb kelet-európai főváros címmel. Megjegyezte, az értékelési szempontok közt jelentős számban szerepelnek olyanok - stabilitás, infrastruktúra, közlekedés, környezet, kultúra -, amelyek egyértelmű indikátorai a jelenlegi városvezetés munkájának is.

Tarlós István közölte, a megújított megállapodással a gyakorlati együttműködésen, a partnerségen túl a fővárosi önkormányzat az egyetem iránti elismerését is kifejezésre juttatja, így a jövőben – a felújítási munkák befejeztével –

a 3-as metró Klinikák nevű állomása a Semmelweis-klinikák nevet viseli majd.

A főváros Budapest 2030 című hosszú távú városfejlesztési koncepciója és az SE stratégiai elképzelései támogatják a közös célok elérését. Az egyetem sokoldalú és magas színvonalú szakmai ismereteivel, oktatási módszertanával a jövőben is segítséget nyújt a főváros terveinek, programjainak kidolgozásához, az önkormányzat pedig a lakossági szolgáltatások terén szerzett tapasztalataival, információival és kapcsolatrendszerével igyekszik segíteni az SE-t.

Jelezte, hogy a jövőben az egyetem szakmai támogatást nyújt a főváros fenntartásában lévő idősotthonok szakápolási feladatainak végzéséhez; a szakemberek az ápolók, gondozók számára szakmai továbbképzéseket, előadásokat, az önkormányzat fenntartásában lévő hajléktalanellátó intézményekben dolgozó szociális munkások részére pedig pszichiátriai és addiktológiai előadásokat is tartanak majd.

A gyermekek, az időskorúak, a fogyatékos emberek, a szegénységben élők és a hajléktalanok életkörülményeinek javítását célzó, a városvezetés által növekvő figyelemmel kísért feladatok ellátásának jelentős színvonal-emelkedésére lehet számítani a főváros és az SE összefogásával.

Az ünnepségen Tarlós István és Merkely Béla aláírta azt a megállapodást, amelynek értelmében a főváros és az egyetem minden olyan területen együttműködik, amely Budapest fejlődését és az intézmény működésének segítését szolgálja.

Az SE a 2019/2020-as tanévben 3302 hallgató kezdi meg tanulmányait magyar, angol és német nyelven.