Nem várt: kikerült a börtönből és azonnal lopott a kaposvári bűnöző

Vágólapra másolva!
Az ügyészség lopás és garázdaság miatt emelt vádat azzal a 26 éves kaposvári férfival szemben, aki bár nemrég került szabadlábra, két bűncselekményt is elkövetett nyáron.
Vágólapra másolva!

A férfit felfegyverkezve elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak miatt januárban jogerősen 1 évre ítélték. Májusban feltételesen szabadulhatott.

Nem törődve azzal, hogy csak feltételesen engedték kia börtönből, júliusban bement egy kaposvári házba, ahol az udvaron levágta a lakatot egy bicikliről, majd elvitte.

Nem sokkal később a bicikli tualjdonosa felismerte az ellopott biciklit, amelyet a férfi használt.

A férfi augusztusban egy érvénytelen jeggyel szállt fel egy helyi buszra, és amikor előbb az sofőr, majd az egyik utas leszállásra szólította fel,

feldühödött és az utast pofonvágta.

A visszaesőnek minősülő férfit az ügyészség börtön fokozatú szabadságvesztés kiszabását kérte, és azt, hogy a korábban elengedett büntetést ülje le.