Fidesz: Tovább gyűrűzik a baloldal adatlopási botránya

Vágólapra másolva!
Tovább gyűrűzik a baloldal adatlopási botránya - mondta a Fidesz budapesti szóvivője újságíróknak. Zsigmond Barna Pál közlése szerint a szerdán napvilágot látott erzsébetvárosi eset szintén bűncselekmény gyanúját veti fel, és teljesen nyilvánvaló Karácsony Gergely ellenzéki főpolgármester-jelölt érintettsége is.
Vágólapra másolva!

Zsigmond Barna Pál emlékeztetett rá, a Magyar Nemzetben hétfőn jelent meg írás arról, hogy a VIII. kerületi balliberális, ellenzéki polgármesterjelölt, a klubrádiós Pikó András kampánycsapata törvénytelenül rögzíti a választói ajánlásokat. Erről az Origo is beszámolt.

- tette hozzá a fideszes politikus.

Így dolgozik a törvényeket megkerülve az ellenzék Forrás: Origo

Megjegyezte:

- közölte Zsigmond Barna Pál. Erről szintén beszámoltunk.

Forrás: MAGYAR NEMZET

Kijelentette: a kormánypártok nem fogadják el a kampányfőnök magyarázkodását sem, miszerint megnézték, van-e duplikáció. Mégis hogyan, ha nem vitték be a gépbe? Emlékezetből vetnek össze 2000 nevet? - tette fel a kérdést, majd úgy fogalmazott: "ne nézzenek senkit hülyének!"

Jelezte, hogy

ebben az ügyben kedden elrendelte a nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság választás,

népszavazás és európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény, valamint személyes adattal visszaélés gyanúja miatt.

Zsigmond Barna Pál közölte, szerdán az is kiderült, hogy nem egyedi eset az adatlopás a baloldalon.

Az Origo birtokába jutott fotó szerint

- mondta. Kiemelte: az ajánlóíveken szereplők személyes adatait tilos adatbázis létrehozására használni vagy lemásolni.

Hangsúlyozta:

teljesen nyilvánvaló Karácsony Gergely érintettsége az ügyben.

Ő maga vallotta be, hogy közös kampánycsapattal vágnak neki az önkormányzati választásnak, és aktivistákkal lepik el a fővárost - fűzte hozzá.

Karácsony Gergely ajánlásait a botrányba keveredett csapat kezelte Józsefvárosban és Erzsébetvárosban is - hangsúlyozta a fideszes politikus, hozzátéve:

A kormánypártok arra szólítanak fel, hogy Karácsony Gergelyék hagyjanak fel a csalással és a törvénysértéssel, a botrányban érintett képviselőjelölteknek pedig semmi keresnivalójuk a közéletben, elvárják, hogy lépjenek vissza - közölte Zsigmond Barna Pál.