A szomszéd nő megöléséhez kést, baltát, benzint, és gyufát akart használni

2019.09.12. 12:27

Büntetőeljárást próbált kikényszeríteni egyik szomszédja ellen egy Győr mellett élő férfi, majd amikor elévülés miatt elutasították az ügyét, azzal fenyegetőzött, hogy megöli a szomszéd feleségét.

A férfi és a szomszédos család közti veszekedés 2010-ben addig fajult, hogy össze is verekedtek. A verekedés után az egyik fél sértve érezte magát, ezért

egy évvel később légpuskával lőtt a szomszédjára, 2015-ben pedig magánlevélben, illetve egy napilap olvasói levelében is megfenyegette a meglőtt férfi feleségét.

Ezek miatt a a férfit a bíróság felfüggesztett börtönre ítélte.

2018 nyarán a férfi a 2010. évben történt verés miatt feljelentette szomszédját, melyet elévülés miatt elutasítottak. Ezért a férfi két kétszer is megfenyegette az ügyészséget, hogy ha nem kap erkölcsi és anyagi elégtételt és nem foglalkoznak az ügyével, megöli a szomszéd férfi feleségét.

Leírta a tervezett gyilkosság eszközeit is, melyek kés, balta, benzin, gyufa voltak.

A vádlott februárban elégtétel kikényszerítése érdekében magát a szomszédasszonyt is megfenyegette egy levélben.

A letartóztatásban lévő férfival szemben az ügyészség terrorcselekménnyel való fenyegetés és zaklatás vétsége miatt vádat emelt. Akár 10 évet is kaphat.