Tovább gyűrűzik Berki Krisztián és Puzsér Róbert humorista összetűzése, Berki ugyanis a közösségi oldalán reagált a humoristának, aki korábban azt mondta: 3 millió forintért cserébe hajlandó a tévében vitázni a főpolgármester-választásbeli ellenfelével. Berki közölte, csak akkor vitázik, ha Puzsér is letesz 3 millió forintot. Puzsér Róbert Berki felvetésével kapcsolatban azt mondta az Origónak, hogy a televíziós celeb ne szabjon neki semmilyen feltételt, mert nincsenek közös kasszán. Korábban is nagyon élesen bírálták egymást a bohócjelöltek, miközben az is világosan kiderült, hogy Karácsony Gergely arra is képtelen, hogy törvényesen levezényeljen egy kampányt. 

Kemény szavakkal üzent Puzsér Róbertnek Berki Krisztián. A humorista a napokban a Facebook-oldalán közölte: 3 millió forintért cserébe hajlandó vitázni Berkivel, hiszen úgy véli: Berki Krisztián producere egy valóságshow népszerűsítésére használja a főpolgármesteri kampányt, ezzel nézettséget és bevételt gyártva. Ráadásul nem hiszi, hogy Berki törvényes eszközökkel tett szert annyi aláírásra, ami a főpolgármester-választáson való induláshoz szükséges.

„Puzsér Róbert, a leendő udvari bolondom, a dühöngő troll 3 millió forintot akar tőlem, hogy leüljön velem vitatkozni! Akkora lúzer, ingyenélő, férfiatlan szerencsétlenség, hogy az én pénzemből akar adakozni” – üzente Berki Puzsérnak.  

„Róbert, a következő a javaslatom: Leteszek Neked 3 millió forintot, de tegyél le te is 3 millió forintot! Így 6 millió Ft-ot tudsz átadni az arra Rászorulóknak. Annak adod, akinek csak akarod, de nyilván ne legyen hozzád köthető.” Tehát még egyszer: leteszek 3 millió forintot, ha te is leteszel 3 millió forintot, vitatkozunk, Te meg jótékonykodhatsz. Ennyi" – írta Berki válaszul.

Budapest, 2019. szeptember 3. A Fidelitas plakátkampányát, a Karácsony Gergely, Puzsér Róbert és Berki Krisztián főpolgármester-jelölteket ábrázoló, Budapest nem cirkusz! Ne bízzuk rájuk a várost! feliratú plakátját bemutató sajtótájékoztató helyszíne 2019. szeptember 3-án.Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Puzsér: Nincsen közös kasszám Berkivel

Berki Krisztán nekem ne szabjon semmilyen feltételt, nekünk nincsen közös kasszánk, és nincsenek közös céljaink, és nincsenek közös üzleteink sem - így reagált Puzsér Róbert az Origónak Berki legújabb felvetésére. A főpolgármester-jelölt azt is közölte, semmilyen vita nem lesz, mivel ő nem fog 3 millió forintot fizetni. 

Puzsér Róbert humorista nem fizet hárommiliótForrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Berki: Le is fotóztam, ahogy elsunnyognak

Korábban azon csaptak össze az ellenzéki bohócok, hogy információk szerint Berki nagyjából két hét leforgása alatt több aláírást szedett össze, mint Puzsér január óta. Puzsér azt követelte, hogy „kettőzött alapossággal" vizsgálják meg Berki ajánlásait, mert szerinte azokat csak adatokkal való visszaéléssel szerezhette meg. 

Berki a vádakra reagálva az Instagramján vágott vissza, ahol Puzsért a leendő udvari bolondjának nevezte. – Azt állítja, hogy mindössze egy helyen voltam kampányolni! Ezzel szemben az igazság az, hogy 16 napon keresztül jómagam, a feleségem, sőt az apósom is és több családtagom valamint a modell-hadseregem naponta nyolc helyszínen bombázta a lakosokat azért, hogy az ajánlásukat megkapjuk. Őrjöngő úr stábját összesen két helyen láttuk; a Moszkva téren, ahol ő nem volt ott, és egy lélek sem ment oda a standjához, illetve az Örs vezér terén, ahol szintén a nulla érdeklődés miatt hamar lefaroltak a helyszínről. Le is fotóztam, ahogy elsunnyognak – írta Berki.

Karácsony Gergely, Puzsér Róbert és Berki Krisztián főpolgármester-jelöltek egyre jobban bizonyítják teljes alkalmatlanságukatForrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Karácsony egy kampányt sem tud törvénysértés nélkül levezényelni

Korábban arról is beszámoltunk,hogy egészen fantasztikus az az igyekezet, ahogyan az ellenzéki sajtó vért és verejtéket izzadva próbálja meg kimosdatni a törvénytelen adatrögzítés gyanújába keveredett VIII. kerületi ellenzéki polgármester-jelöltet, Pikó Andrást és csapatát. A baloldali médianyomás ellenére azonban a tények még tények maradnak. Karácsony egyik embere és annak kampánystábja törvénysértő módszerekkel próbálnak választást nyerni Józsefvárosban. Karácsony Gergely ezzel újabb szintet lépett: nemcsak zuglói polgármesterként bizonyította alkalmatlanságát, de mára az is világossá vált, hogy egy kampányt sem tud törvénysértés nélkül levezényelni.