Nem véletlen amit a bíróság elrendelte a szekszárdi gyerekgyilkosság ügyében

Vágólapra másolva!
Elkezdődött annak a férfinak a tárgyalása, aki hatéves unokahúgát különös kegyetlenséggel ölte meg. A bíróság erkölcsi okokkal és különleges bánásmódot igénylő személyek védelmével indokolta zárt tárgyalást rendelt el. Vagyis a tárgyalásra az érintetteken kívül senki sem mehet be. 
Vágólapra másolva!

A 19 éves férfi a vád szerint elhívta magával a kislányt a Séd-patak melletti töltéshez, ahol - szexuális indíttatásból - ütni kezdte a védekezésre képtelen gyereket.

Térkővel többször fejen ütötte, majd a még lélegző kislányt a patakba húzta, és hazament. A gyerek halálát a fulladás következtében beállt agybénulás okozta, de a korábbi bántalmazásba is belehalt volna.


A vádirat szerint a férfi személyiségzavarban szenved, de a gyilkosságot beszámítható állapotban követte el.

Az ügyészség a letartóztatásban lévő férfi ellen aljas indokból, különös kegyetlenséggel, tizennegyedik életévét be nem töltött, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat, és fegyházbüntetés kiszabását kezdeményezte.

Rubics László, a férfi ügyvédje elmondta:

védence részben ismerte be a bűncselekmény elkövetését.

A bíróság az eljárás további részleteiről nem adhat tájékoztatást, csak az ítéletet ismertetik majd.