Ma éjfélig kell dönteniük a helyi választási bizottságoknak a jelöltek nyilvántartásba vételéről, a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint a testületeknek az utolsó órákban még több mint kétezer döntést kell meghozniuk, illetve rögzíteniük az informatikai rendszerben.

A www.valasztas.hu-n olvasható összesítés szerint csaknem 56 ezer jelöltet jelentettek be a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választására, mintegy 2300 jelölt esetében még nem született döntés a nyilvántartásba vételről. Az egyéni jelöltek (polgármester-, főpolgármester- és képviselőjelöltek) bejelentésének határideje hétfő délután négy óra volt.

A választási bizottságoknak a törvény szerint négy napjuk van arra, hogy - a választási irodák ellenőrzése alapján - megállapítsák, sikerült-e a jelölteknek a korábban meghatározott számú érvényes ajánlást összegyűjteniük, és döntsenek a jelölt nyilvántartásba vételéről. Azokat a jelölteket tehát, akik közvetlenül a hétfő délutáni határidő előtt adták le ajánlásaikat, a választási bizottságok négy napon belül, azaz legkésőbb ma veszik nyilvántartásba.

A jelöltek bejelentését, illetve a választási bizottságok döntéseit a jelöltek nyilvántartásba vételéről a bizottságok mellett működő választási irodák rögzítik a választási informatikai rendszerben, és az adatok így jelennek meg a Nemzeti Választási Iroda internetes tájékoztató oldalán, a www.valasztas.hu-n.