Óriási bírságot hozott össze az alkalmatlan hódmezővásárhelyi polgármester, Márki-Zay Péter

Márki-Zay Péter
Hódmezővásárhely, 2018. március 19. Márki-Zay Péter (függyetlen) polgármester (j2) a hódmezővásárhelyi közgyűlés ülésének kezdete előtt a városháza dísztermében 2018. március 19-én. MTI Fotó: Ujvári Sándor
Vágólapra másolva!
Két szabálytalan informatikai szerződés miatt is elmarasztalta a Közbeszerzési Döntőbizottság a hódmezővásárhelyi polgármesteri hivatalt, és egy 13 millió forintos gigabírságot is a nyakába kapott a város, mivel két baráti informatikai céget hozott verseny nélkül helyzetbe Márki-Zay Péter vezette önkormányzat. A hatóság honlapján közzétett döntések azokat a szerződéseket érintik, amelyek miatt a Fidesz helyi szervezete több alkalommal is számon kérte Márki-Zay Péter polgármestert. A hódmezővásárhelyi polgármesternek tehát most már papírja van arról, hogy a verseny kikerülésével juttatott megbízáshoz két informatikai céget. A Promenád korábbi cikkéből kiderült, hogy a két céget egy személy, Kalotay Balázs köti össze, aki a Cyber Servicesnél projektigazgató, a Viatnál tulajdonos. A cikk beszámolt arról is, hogy Kalotay heti egyszer járt Vásárhelyen, amivel - számításaik szerint - a férfi napi több mint 1 millió forintot keresett. A nagy összegű megbízás ellenére idén több mint egy hétre összeomlott az informatikai rendszer a városban, amire Magyarországon is kevés példa van.
Vágólapra másolva!

A Közbeszerzési Döntőbizottság határozatai szerint a hódmezővásárhelyi polgármesteri hivatal a Cyber Services Zrt-vel és a VIAT Vállalati Informatika, Auditálás és Tanácsadás Kft-vel kötött szerződéseknél jogtalanul mellőzte a közbeszerzési eljárást, a hatóság ezért összesen 13 millió forint bírságot szabott ki, és semmissé tette az érintett megállapodásokat.

Hódmezővásárhely, 2018. március 19. Márki-Zay Péter (független) polgármester (j2) a hódmezővásárhelyi közgyűlés ülésének kezdete előtt a városháza dísztermében 2018. március 19-én. MTI Fotó: Ujvári Sándor Forrás: MTI/Ujvári Sándor

A szerződések miatt a Fidesz helyi szervezete korábban több alkalommal is szót emelt, és azok nyilvánosságra hozatalát követelték Márki-Zay Pétertől,

amit a polgármester előbb megtagadott, majd részben teljesített.
A pénteki döntések szerint az önkormányzat tavaly december 5-én, illetve idén április 1-jén kötött vállalkozói keretszerződést kibervédelmi és információbiztonsági szakértői szolgáltatásokra. A keretszerződésekhez kapcsolódva eseti megállapodásokban rögzítették az elvégzendő feladatokat és a díjazást.

A cégek feladata volt a többi közt az önkormányzat informatikai rendszerével kapcsolatos szakértői munka elvégzése, az incidensekre való reagálás, valamint információbiztonsági felelős biztosítása a megrendelő számára.

A megállapodás alapján ezért a cégeket szakértői munkanaponként nettó 150, illetve 120 ezer forintos díjazás illette meg.

A jogszabályok szerint a határozatlan idejű szerződéssel megrendelt szolgáltatás becsült értéke - amely alapján eldönthető szükséges-e közbeszerzés kiírása - a havi ellenszolgáltatás 48-szorosa. Ezt a hatóság az önkormányzat által a saját honlapján nyilvánosságra hozott adatok alapján határozta meg, így

az egyik cégnél az 59,4 millió, a másiknál 36,68 millió forintos becsült érték többszöröse a közbeszerzési eljárást kötelezővé tevő 15 millió forintos határnak. Az önkormányzat ezért jogsértően mellőzte a közbeszerzési eljárást.

Hódmezővásárhely, 2018. május 29. Márki-Zay Péter (független) polgármester és Varga Ildikó jegyző a hódmezővásárhelyi közgyűlés ülésén 2018. május 29-én. MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely Forrás: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

A hatóság a jogsértést súlyosnak ítélte, mivel az a közpénzek átlátható felhasználásának törvényi célját hiúsította meg.

A közbeszerzés jogtalan mellőzése miatt a hatóság 4, illetve 2,5 millió forintos bírságot szabott ki az önkormányzatra. A szabálytalan szerződéseket a hatóság semmisnek nyilvánította, érvénytelenség miatt további 4, illetve 2,5 millió forintos bírságot szabott ki, megállapítva, hogy a jogsértés nem reparálható.

A két zűrös céget egy személy köti össze

Ha a közbeszerzési eljárás szándékos elkerülése nem lenne elég, a Promenád beszámolt korábban arról is, hogy a két cég nagyon jól keresett az önkormányzatnál, hiszen a Cyber Services 3,8 millió forintot kapott a vásárhelyi adófizetők pénzéből, a másik külsős cég, a Viat Kft. pedig 8,7 millió forintot zsebelhetett be havonta.

A Promenád megírta, hogy két céget Kalotay Balázs személye köti össze, aki a Cyber Servicesnél projekt igazgató, a Viatnál tulajdonos.

Az álomfizetésért ráadásul információink szerint nem is a legszigorúbb munkarendben kell húzni az igát: úgy tudjuk, Kalotay heti 1 alkalommal jár Vásárhelyen,

ami így napi több, mint 1 millió forint fizetést jelentett számára a Promenád szerint.

A dolog pikantériája, hogy mindeközben olyan informatikai leállásra került sor, amilyenre Magyarországon is kevés példa akad: egy állítólagos vírustámadás miatt közel egy hétre megállt a városháza szervere. Ráadásul Kalotayék mellett a korábbinál több mint kétszer nagyobb informatikai osztály figyeli a városháza gépeit.

Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést a helyi Fidesz korábban

Korábban beszámoltunk arról is, hogy a hódmezővásárhelyi Fidesz hűtlen kezelés miatt tett feljelentést áprilisban mivel szerintük ezek a szerződések nem Hódmezővásárhely, hanem Márki-Zay Péter saját politikai érdekeit szolgálták. Márki-Zay ezeket a szerződéseket nagyon nem akarta a hódmezővásárhelyi önkormányzatnak bemutatni.

Hegedüs Zoltán már akkor felvetette annak a lehetőségét, hogy a szerződéseket a jogi, beszerzési, számviteli szabályok megkerülésével kötötték meg, ezért rejtegette őket Márki-Zay. Igaza lett.