Mától folytatódik az M7-es autópálya felújítása

Vágólapra másolva!
Mától folytatódik az M7-es autópálya felújítása.
Vágólapra másolva!

Az összesen 20 kilométert érintő felújítás befejező üteme Letenye felé, a 90-es és a 96-os kilométer közötti szakaszon indul.

Az M7-es autópálya balatonvilágosi szakaszának felújítását az előző két ütemhez hasonlóan

az érintett pályaoldal lezárása mellett végzi majd a kivitelező.

A Letenye irányába közlekedők a terelt szakaszon a főváros felé vezető oldal belső sávján haladhatnak, míg Budapest felé a külső és leállósávot használhatják az autósok.

A munkálatok a tervek szerint november közepéig tartanak.