Elítélték az esztári polgármester támadóját

2019.09.16. 14:59

Bűnösnek találta a Berettyóújfalui Járásbíróság azt a 29 éves férfit, aki tavaly nyáron bántalmazta a Hajdú-Bihar megyében lévő Esztár polgármesterét.

2018. július 4-én 10.30 perc körül Esztár polgármesterét a posta bejárati ajtaja előtt megszólította egy fiatal. Azt kérdezte tőle, hogy ő-e a polgármester-e és van-e munka az önkormányzatnál. A képviselő közölte, hogy ő az, akit keres, de álláslehetőség éppen nincs a hivatalban.

Erre a 29 éves férfi szidni kezdte a polgármestert, aztán mindkét kezét ökölbe szorítva mellkason ütötte.

Az ütés hatására a polgármester hátralépett. Majd amikor a férfi ököllel újra ütni akart, áldozata elhajolt.

A verekedést egy arra járó férfi látta. Többször rákiabált a fiatalra, aki ezután elszaladt.

Az elsőfokú bíróság a férfit hivatalos személy elleni erőszak miatt 1 év 4 hónap börtönbüntetésre ítélte, amit 3 év próbaidőre felfüggesztett, egyben a férfi mellé pártfogó felügyeletet is elrendelt.

Az ítélet meghozatala során Dr. Kiss László bíró súlyosító körülményként értékelte, hogy a vádlott büntetett előéletű, valamint az ehhez hasonló jellegű cselekmények elszaporodottságát. Ugyanakkor enyhítő körülményként vette figyelembe, hogy a férfi beszámítási képessége enyhe fokban korlátozott"

- olvasható a bíróság Origónak küldött közleményében.

Az ítélet nem jogerős, mert az ügyész és a vádlott ugyan tudomásul vette az ítéletet, a férfi ügyvédje védője viszont három nap gondolkodási időt kért.