Rágyújtotta a házat, mert nem vonta vissza a vallomását

2019.09.17. 16:57

Apa és fia gyilkossági kísérlet miatt áll bíróság elé, mert rá akarták gyújtani a házat az ellenük valló tanúra. 

Az elsőrendű vádlott 2017. augusztus 5-e és augusztus 7- e között többször is megfenyegette azt a férfit, aki ellene és apja ellen vallott kábítószer-kereskedelem miatt. Többször is elmondta neki, hogy ha nem vonja vissza a vallomását, akkor „égni fog", „égni fognak".

2017. augusztus 7-én éjjel elment a férfi házához, és az udvaron található, lakatlan nyári konyhát gázolajjal belocsolta, majd meggyújtotta. A nyári konyha tetőszerkezete leégett, a benne tárolt tárgyak mind használhatatlanná váltak.

Másnap a gyújtogató ismét megfenyegette a férfit: „nem tanult az esetből?!?" ugyanis nem vonta vissza a vallomását. Ezután apa - a másodrendű vádlott- és a fia 2017. augusztus 12-én este elmentek a férfi és gyerekei házához, tudták jól, hogy mikor vannak otthon.

A bejárati ajtót egy székkel kitámasztották, hogy senki se tudjon kijönni onnan, majd ruhákat tettek az ablakba, belocsolták benzinnel és meggyújtották.

Amikor a ruhák lángra kaptak, a házban lévők menekülni akartak, de csak a bejárati ajtótól jobbra lévő ablakon tudtak kijutni a ház hátsó részében lakó M. L. segítségével, mivel a bejárati ajtó és az attól bal oldalra lévő ablakkeret is lángolt már, a szék és a rajta lévő égő anyagok pedig eltorlaszolták a kijáratot. A két vádlott ügyét ma tárgyalják.