Halálos balesetet okozott az M3-ason, mert a rádiót babrálta vezetés helyett

2019.09.17. 11:34

Egy román sofőr a kocsija műszerfalán a rádióadások között keresgélt, miközben az M3-as autópályán haladt. Figyelmetlensége miatt a sofőr nekiütközött az előtte haladó autónak. Az ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt emelt vádat ellene.

Tavaly tavasszal, május 25-én 20 óra körül az M3-as autópályán Budapest felől Nyíregyháza irányába tartott a román autós. Sem az időjárási, sem a látási viszonyok nem befolyásolták a közlekedést, rendesen lehetett látni. A férfi bekapcsolta a sebességtartó automata rendszert, így folyamatosan 136 km/h sebességgel haladt a külső forgalmi sávban. 

20:20 óra körül a rádióadások között keresgélt, nem figyelve az utat és a forgalmat. Nem vette észre, hogy utolért egy 90-95 km/h sebességgel haladó autót, és nagy erővel nekiütközött. 

A balesetben a másik autó hátsó ülésén utazó két ember meghalt, ketten súlyosan megsérültek. 

A Debreceni Járási Ügyészség a román sofőr ellen halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt emelt vádat, fogházbüntetés és közúti járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozva.