Egy rendőrt támadtak meg a miskolci fiatalok, de ez csak a kihallgatáson derült ki

Vágólapra másolva!
Augusztusban támadta meg három fiatal a miskolci rendőrkapitány-helyettest a Mindszent téren. A tinédzserek akkor jöttek ré, hogy kit vertek meg, amikor a kihallgatásukon felvilágosították őket – írja a Blikk.
Vágólapra másolva!

A 15, 16 és 17 éves támadók részegen támadtak rá Miskolcon a rendőrre majd kirabolták. Az egyik ismerősük szerint a fiúk nem tudták, hogy kit támadnak meg.

Ráadásul a környéket is jól ismerik, tele van kamerákkal – mondta a Blikknek az ismerős, aki szerint a támadók attól rettegnek, hogy börtönbüntetést kapnak.

A támadók ellen csoportosan elkövetett kifosztás és súlyos testi sértés miatt indult eljárás. A fiúkat az eset után harminc napra letartóztatták, de a bíróság ezt meghosszabbította.

Ahogy korábban megírtuk, a három fős társaság összeveszett egy másik bandával, majd az emiatt felgyűlt dühüket akarták levezetni a rendőrkapitány-helyettesen.

A megvert férfi súlyosan megsérült, 8 napon túl gyógyuló sérülései lettek.

Úgy tudjuk, hogy a gerince sérült meg.