Először jelöltek magyar színésznőt és filmet Nemzetközi Emmy-díjra

2019.09.19. 16:24

Nemzetközi Emmy-díjra jelölték Gera Marina magyar színésznőt az Örök tél című film főszerepéért. Bergendy Péter Trezor című filmje a legjobb tévéfilm/minisorozat kategóriájában kapott jelölést - közölte a Szupermodern Filmstúdió az MTI-vel csütörtökön.

A közlemény szerint  a Nemzetközi Emmy-díj történetében ezek az első magyar jelölések.  2019-ben 11 kategóriában 21 országból 44 jelölt versenyez a rangos elismerésekért. Minden kategóriában négy versenyzőt jelöltek.

Gera MarinaFotó: Mudra László - Origo

A Nemzetközi Emmy-díjjal az Egyesült Államok területén kívül vetített legjobb televíziós produkciókat ismerik el. A díjakat először 1973-ben adta át a Nemzetközi Televíziós Művészetek és Tudományok Akadémiája (IATAS). Az idei díjakat nagyszabású gála keretében november 25-én adják át New Yorkban.

A legjobb színésznő kategóriájában korábban olyan világhírű művészek nyertek, mint Helena Bonham Carter vagy Julie Walters. A legjobb tévéfilm/minisorozat kategóriában a korábbi évek győztesei között volt a Black Mirror című brit sorozat vagy a svéd Millenium-trilógia is.

Bergendy Péter filmrendezőFotó: Tuba Zoltán [origo]

Az Örök tél és a Trezor forgatókönyvírója egyaránt Köbli Norbert. Mindkét filmet a Szupermodern Filmstúdió gyártotta, az Örök tél című filmet a Gulág Emlékbizottság, a Trezort a Magyar Média Mecenatúra Program támogatta. 

Óriási elismerés ez az alkotóknak, a magyar filmnek és a Mecenatúra Programnak egyaránt – reagált a jelölés hírére Kollarik Tamás, a Médiatanács tagja, a Magyar Mecenatúra Program vezetője. Gratulálok a jelölésekhez, és szívből kívánom, hogy a Mindenki Oscar-díja után újabb magyar világsiker szülessen! Különösen megtisztelő, hogy az idei magyar Oscar-díjra jelölt filmet is a Mecenatúra program támogatta 

 - tette hozzá Kollarik Tamás.