Benkő Tibor: A honvédelem össztársadalmi ügy

BENKŐ Tibor
Pápa, 2019. április 2. Benkő Tibor honvédelmi miniszter beszédet mond a MiG 21-es katonai emlékmű átadásán Pápán 2019. április 2-án. MTI/Bodnár Boglárka
Vágólapra másolva!
A honvédelem és a haderőfejlesztés össztársadalmi ügy - jelentette ki a honvédelmi miniszter Debrecenben, a hajdú-bihari államigazgatási kollégium ülésén.
Vágólapra másolva!

Benkő Tibor kiemelte: "a béke, amely körülvesz bennünket, rendkívül törékeny, ezért kulcsfontosságú, hogy Magyarország legyen kész és képes határai és állampolgárai védelmére, a béke megőrzésére, fenntartására."

Benkő Tibor Forrás: MTI/Bodnár Boglárka

A miniszter részletesen szólt a tízéves haderőfejlesztési programról, amelynek tervezett költsége 1500-1700 milliárd forint.

Utalt arra, hogy az asszimetrikus hadviselés (Afganisztán) és a hibrid hadviselés (orosz-ukrán konfliktus) után a "kibertérben is történnek műveletek", amelyek újabb kihívást jelentenek a fejlesztésben, a kutatásban és az innovációban is.

- hangsúlyozta.

Magyarországnak szüksége van erős, ütőképes, a hazája iránt elkötelezett, lojális katonákból álló, jól felszerelt honvédségre - ismertette a kormány álláspontját Benkő Tibor.

A területi védelmi igazgatásról szólva hibának nevezte, hogy a sorkatonai szolgálattal együtt a hadkötelezettséget is megszűntették, így azt sem lehetett tudni, hány egészséges emberre lehet számítani a haza védelmében.

A miniszter tájékoztatása szerint

a honvédelmi és haderőfejlesztési programnak két része van: az első a katonákról, a második a 21. századi technikai korszerűsítésről szól.

Előbbi kapcsán részletesen beszélt a katonai életpályamodellről, a hazafias és honvédelmi nevelésről és az önkéntes tartalékosok szerepéről. Emlékeztetett a katonák esküjére - "ha kell életem feláldozásával..." -, amilyen esküt senki mások nem tesznek, elvárható tehát, hogy a katonáknak tisztességes illetményt biztosítsanak.

Az önkéntes tartalékosokról megjegyezte:

A honvédelmi neveléssel összefüggésben kiemelte:

a debreceni katonai szakközépiskola és kollégium után további 8-10 ilyen iskolára van szükség az országban.

Hozzátette: tavaly 45, az idén már 72 honvédelmi tábort szerveztek, ahol 2500 diák nyaralhatott, és az érdeklődés évről évre nő a táborok iránt.

Benkő Tibor részletesen beszélt a technikai korszerűsítésről és a magyar hadiipar újraindulásáról.

Jelezte:

Kitért a merevszárnyú csapatszállító és kiképző gépek beszerzésére is, megjegyezve, hogy a csapatszállító gépet 92-93 százalékban katonai célokra használják és csak 7-8 százalékban közjogi máltóságok utazásaira.

- sorolta a honvédelmi miniszter.

Benkő Tibor elmondta azt is, hogy kiskunfélegyházi fegyverüzemükben jelenleg 90-en dolgoznak, de 200 főt fognak foglalkoztatni. Két műszakban négy év alatt tudják biztosítani, hogy minden Magyarországon használt kézifegyver - maroklőfegyver, géppisztoly, gépkarabély - hazai gyártású lesz, de már keresik a külföldi piacokat is a magyar fegyvereknek.

A miniszter végezetül a honvédelmi költségvetésre utalva - ami 2018-ban 427 milliárd forint volt, s ahhoz további 150 milliárd forint kiegészítést kaptak - azt mondta,

reális cél, hogy 2024-re a költségvetésük elérje a GDP 2 százalékát,

de szerinte nem ez a legfontosabb, hanem, hogy "a képességek teljesüljenek".