A sztárriporter életét nem, kisbabájáét azonban megmentették a magyar orvosok

Vágólapra másolva!
A koszovói sajtó vezető hírként foglalkozik egy, az országban ismert és népszerű család drámájával. Ardita Sylejmani előbb modellként futott be szép karriert hazájában, majd az állami RTK televíziós és rádiós csatorna riportereként dolgozott, tíz éve, arcát mindennap láthatták a koszovóiak.
Vágólapra másolva!

Ardita Sylejmani tanulmányait a Pristinai Egyetem újságíró tanszékén végezte el, ahol mesterfokon szerzett diplomát - írja a Bors.

Az asszony múlt csütörtökön halt meg Budapesten.

A nő és férje két kisgyermeket nevelt, és épp harmadik gyermeküket várták.

A koszovói portálok szerint Ardita a szülés közben fellépő szövődmények következtében halt meg, kislányát azonban sikerült megmenteniük

a magyar orvosoknak.