Palkovics László: A kutatás és az innováció kiemelten fontos feladat

2019.09.23. 23:11

A kutatás és az innováció kiemelten fontos a globális kihívások kezelése és a versenyképesség megőrzése érdekében - állapította meg Palkovics László innovációs és technológiai miniszter svéd partnereivel hétfőn folytatott stockholmi tárgyalásain. 

A tárca közleménye szerint 2010 óta nem volt kétoldalú miniszteri szintű egyeztetés az európai iparpolitika, a kutatás-fejlesztési és az innovációs kormányzati prioritásokról, illetve azok eszköztáráról, valamint a felsőoktatás területén a két ország közötti együttműködés lehetőségeiről.

Matilda Enkrans felsőoktatási és kutatás-fejlesztési miniszterrel, valamint Ibrahim Baylan iparpolitikáért és innovációért felelős miniszterrel egyetértettek abban, hogy Európának közös és kiegyensúlyozott célok mentén kell lehetőségeit maximalizálni, és ebben a kétoldalú együttműködés folyamatos keresése alapvető - olvasható a közleményben.

Palkovics László találkozott a Svéd Királyi Tudományos Akadémia főtitkárával és az Akadémia elnökségének több tagjával.

A miniszter hangsúlyozta, hogy Magyarországon a kutatás-fejlesztés intézményrendszerének átalakítását követően több pénz áll a kutatók rendelkezésére, a kormány elkötelezett a költségvetés emelése mellett a következő években is, és továbbra is biztosított a kutatás szabadsága.

A kutatói hálózat átalakításának célja a magyar kutatás-fejlesztési, valamint az innovációs eredmények és hatékonyság növelése

- közölte a minisztérium.