Bajkai: A magyar kormány mindig a jogszerűség talaján állt

Vágólapra másolva!
Dr. Bajkai István, a Fidesz országgyűlési képviselője a Heti Tv Pirkadat című műsorában értékelte az új európai helyzetet, a frissen kinevezett olasz kormány döntései nyomán, de szóba került még a sport, az ökölvívás, valamint a kultúra is.
Vágólapra másolva!

A politikus többedmagával működik közre az Aranycsapat Emlékéért testületben, amelynek tagjai rendszeresen megemlékeznek az egykori világverő válogatott tagjairól, teljesítményéről, így juttatva el az üzenetet a mai fiatalságnak is. Ennek keretében tartottak megemlékezést Kocsis Sándor születésének 90. évfordulójáról a Szent István Bazilika altemplomában.

Bajkai István hozzátette, számára gyerekként nem csak a labdarúgás, hanem a boksz is sokat jelentett, mindkét sportágat űzte. Ez utóbbi megmaradt neki, most már nem aktív sportolóként, hanem jogászként segíti a sportágat, a hírek szerint a képviselő lesz a Magyar Ökölvívó Szövetség (MÖSZ) új elnöke. A politikus szerint ehhez először a szövetség közgyűlésének az áldása szükséges, amit nem szeretne megelőlegezni magának, azonban azt elmondta, megválasztása esetén továbbra is szeretne együttműködni a jelenlegi elnökkel, Erdei Zsolttal, hogy a MÖSZ még eredményesebb, még hatékonyabb legyen

A teljes beszélgetést itt olvashatják.