Budapest állva hagyta Londont: a magyar főváros biztonságosabb, élhetőbb

Ilyennek látszik ma reggel fel hétkor Budapest a Józsefhegyi kilátóról. Az eső szitál, az ég felhős, a hőmérséklet 3 fok, de a levegő tiszta és friss.
Vágólapra másolva!
Az elmúlt évek nemzetközi és európai fejleményeivel szoros összefüggésben, valamint a 2010-es budapesti, illetve részben a 2016-os londoni vezetésváltásnak is köszönhetően Európa két jelentős fővárosa merőben más fejlődési utat jár be, és ez mára a mindennapokban is jól érezhető változást eredményezett az ott élő polgárok, sőt a turisták, külföldiek számára is - olvasható a Századvég legfrissebb kutatásában.
Vágólapra másolva!

Kedden rövid elemzéssel jelentkezett a Századvég, amelyben több szempont mentén hasonlították össze Budapestet Londonnal. A tanulmány elején ismertetésre kerültek a legfontosabb tudnivalók a két városról:

  • Budapest az Európai Unió tizedik legnépesebb városa, 2017-ben lakónépessége meghaladta az 1,7 (elővárosokkal együtt pedig a 2,5) millió főt. A város területe mintegy 525 négyzetkilométer, ebben a tekintetben is első az ország települései között. A magyar főváros kedvelt idegenforgalmi célpont is, 2012-ben 4,8 millió turista kereste fel, ezzel az Euromonitor International felmérése szerint a világ 27. és Európa 7. leglátogatottabb városa lett. Budapest Közép-Európa egyik pénzügyi központja és a világ 100. legnagyobb GDP-jét termelő városa. Az amerikai Forbes magazin szerint Budapest a 7. "legidillibb európai város".
  • Nagy-London népessége 9 675 567 fő volt a 2009-es népszámlálási adatok szerint, amivel a legnépesebb városa az Európai Uniónak. A londoni agglomeráció becslések szerint 12 és 14 millió fő közé tehető; a városban sokféle népcsoport, kultúra és vallás találkozik, jelentős (12 százalék feletti) a második legnagyobb vallást adó iszlám aránya, és csak a város területén 300 különböző nyelvet beszélnek. A világ egyik vezető globális városa, a Forbes 2014-es felmérése alapján a világ legbefolyásosabbja.
Budapest hajnalban: biztonságos a város Forrás: Origo

Biztonság

A Századvég kiemelte, hogy Budapest az utóbbi években óriási fejlődésen ment keresztül, ami többek között a város vezetése és a kormányzat közötti együttműködés eredményességének, illetve a turizmus javuló mutatóinak köszönhető. A kutatóintézet szerint ez utóbbi annak is köszönhető, hogy

mára Budapest lett Európa egyik legbiztonságosabb városa.

A magyar főváros ugyanis évek óta menetel előre a legbiztonságosabb városok listáján, szemben a brit metropolisszal, amelyik folyamatosan csúszik hátrébb a rangsorban. Londonban Sadiq Khan 2016 óta tartó városvezetése alatt a késelések száma 52%-kal, a rablásoké 59%-kal, a gyilkosságoké pedig 26%-kal nőtt a brit fővárosban. Ezzel szemben Budapesten ugyanezen időszak alatt 35,5%-kal, 45-ről 16-ra csökkentek az emberölések. A jelenséget jól példázza, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) legfrissebb, 2018-as évre vonatkozó beszámolójának adatai szerint a regisztrált bűncselekmények száma az előző évi adatokhoz képest közel 10 százalékkal csökkent.

Külföldi bűnelkövetők száma

Érdemes megnézni a külföldi bűnelkövetők arányának alakulását is. Magyarországon a nem magyar állampolgárságú bűnelkövetői aktivitás nem tekinthető jelentősnek, ezen a 2015-ben meginduló migrációs krízis sem változtatott érdemben. A Századvég ezen a ponton megállapította, hogy ez szoros összefüggésben van

a kormányzat következetes bevándorláspolitikájával, és Tarlós István témában való partnerségével.

Ezzel szemben Londonban a bűncselekmények megnövekedett száma elválaszthatatlan a tömeges bevándorlás jelenségétől (a legutóbbi, 2011-es népszámlálási adatok szerint a brit főváros
lakosságának mindössze 44,9 százaléka brit nemzetiségű), és az elkövetők között is jelentős felülreprezentáltságot eredményez.

Összegzés: nyugalom=biztonság

A kutatóintézet összegzésében arról írt, hogy az elmúlt évek terrortámadásai miatt felértékelődött a
biztonság a lakosság és a turisták között egyaránt. A fejlesztéseknek, a turizmus fellendítésének és a bűnözés visszaszorításának meglett az eredménye: Budapest a The Economist listája szerint a világ 54. legélhetőbb városa, ezzel elfoglalva az első helyet Közép-Európában.

Forrás: Századvég

A Századvég értékelése szerint

Budapest az utóbbi években a város vezetése és a kormányzat együttműködésének eredményeként óriási fejlődésen ment keresztül. A város évek óta az egyik legkedveltebb úti cél a turisták számára.

"Ez azzal is összefügg, hogy bár London továbbra is jelentős eredményeket mutat fel a turizmusban, a brit főváros mégis egyre kevésbé élhető az ott élők, a helyiek számára, miközben Budapest Európa egyik legbiztonságosabb városává vált az elmúlt évtizedben - ami biztató jövőt kínál a dinamikusan fejlődő magyar fővárosban az elkövetkező generációk számára" - írták.

Tegnap egyébként ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász írt a téma kapcsán az Origónak, aki szerint Budapest ma sokkal biztonságosabb, mint a multikulturális London. A linkre kattintva tudja elolvasni Lomnici okfejtését.