Csúcson az ellenzéki belharc: Karácsonyék már plakátokon járatják le Puzsért és Berkit

KARÁCSONY Gergely; PUZSÉR Róbert
Budapest, 2019. március 13. Puzsér Róbert, az LMP által támogatott független főpolgármester-jelölt (b) és Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke, a baloldali pártok főpolgármester-jelöltje kezet fog a Válasz Online által szervezett beszélgetés előtt a budapesti Centrál kávéházban 2019. március 13-án. Mindkét jelölt hajlandó visszalépni a másik javára, ha veszít a nyárra tervezett előválasztáson. MTI/Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Szerda reggelre új szintre lépett az alkalmatlan ellenzéki főpolgármester-jelöltek egymás elleni harca, ugyanis Budapest utcáin olyan plakátok jelentek meg Berki Krisztiánról és Puzsér Róbertről, amelyeken a Fidesz bábjaiként szerepelnek. Az abszurd támadás minden bizonnyal a közvélemény-kutatásokban vesztésre álló Karácsony Gergelyéktől érkezett. 
Vágólapra másolva!

"Az ellenzéki jelöltek ugyan nehéz helyzetben vannak, de az ellenzéki sajtó még nehezebb helyzetben van, mert kezüket-lábukat kell törniük, hogy az ellenzéki jelöltek helyett dolgozzanak" - így kezdte felszólalását Tarlós István a Századvég mai Budapest-konferenciáján. A főpolgármester higgadt hangvételű és előremutató beszédet mondott az érdeklődők előtt, ugyanakkor ebben az egy mondatában egy aprót tévedett. Az ellenzéki főpolgármester-jelöltek ugyanis dolgoznak, csak nem teljesen úgy, ahogy az elvárható lenne: leginkább azzal hívják fel magukra a figyelmet, hogy egymást támadják.

Lejáratókampány Puzsér és Berki ellen

Rivalizálásuk szerda reggelre új szintre lépett, hiszen Budapest utcáin olyan plakátok jelentek meg Berki Krisztiánról és Puzsér Róbertről, amelyeken a Fidesz bábjaiként szerepelnek. Az abszurd támadás minden bizonnyal

a közvélemény-kutatásokban vesztésre álló Karácsony Gergelyéktől érkezett.

Legalábbis ezt állítja Puzsér Róbert, aki egy éppen egy ilyen plakát előtt tartott sajtótájékoztatót szerdán. A független főpolgármester-jelölt azt mondta, hogy a kampányanyagokat Karácsony Gergely aktivistái helyezték ki, ez látható az ATV egyik facebookos közvetítésében.

- tette fel a kérdést a zuglói polgármesterre utalva, hozzátéve, hogy ő a politikai centumot képviseli, és mindkét oldalról hazudnak róla, most éppen az MSZP költ pénzt az ő hiteltelenítésére. A humorista azzal vádolta meg Karácsonyt, hogy a Fidesz kezére játszik, és azt kérdezte az ellenzéki pártoktól, hogy

"tényleg támogatják ezt a Karácsony Gergelyt?"

Budapest, 2019. szeptember 3. A Fidelitas plakátkampányát, a Karácsony Gergely, Puzsér Róbert és Berki Krisztián főpolgármester-jelölteket ábrázoló, Budapest nem cirkusz! Ne bízzuk rájuk a várost! feliratú plakátját bemutató sajtótájékoztató helyszíne 2019. szeptember 3-án. MTI/Koszticsák Szilárd Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Két és fél héttel az önkormányzati választás előtt eddig még nem látott ellenzéki belviszály alakult ki a fővárosi ellenzéknél, akik eddig sem bántak kesztyűs kézzel egymással. Mint ismert, Karácsony Gergely korábban azzal vádolta meg Berki Krisztiánt egy tévéműsorban, hogy a Fidesz embere, Puzsér Róbertről meg azt mondta, hogy róla ezt nem gondolná, de úgy látja, indulásával a Fidesz érdekeit szolgálja.

Megállás nélkül támadják egymást

Közel sem ez volt az első csörte az alkalmatlan jelöltek között, a napokban Berki Krisztián több olyan videót is közzétett, amellyel arra hívta fel a figyelmet, hogy áldatlan állapotok uralkodnak a Karácsony által irányított Zuglóban. A politikus-celeb később amiatt is bírálta ellenfelét, hogy nem hajlandó vitázni vele. "Az idegesség, a feszültség miatt nem jön el, a vetélytársaival nem hajlandó leülni, pedig szeretne elindulni egy választáson, szeretne ott lenni, képviselni embereket." - nyilatkozta az M1 Aktuális csatornának. Mint ismert, bár korábban elfogadta a csatorna meghívását, miután megtudta, hogy Puzsér Róbert, független főpolgármester-jelölttel, és Berki Krisztiánnal is összefuthat a stúdióban, lemondta azt.

Puzsér és Berki között a vita annyira elfajult, hogy feljelentették egymást a rendőrségen: a humorista szerint ellenfele törvénytelen eszközökkel gyűjtötte össze az ajánlásokat, a herevasaló izomceleb pedig jelölttársa személyeskedése miatt rágott be. Az egykori labdarúgó tornából felmentettnek, és udvari bolondjának becézi az egykori tévést, aki válaszul proteinsámánnak hívja őt.

Puzsér Róbert és Karácsony Gergely konfliktusa pedig évekkel ezelőttre nyúlik vissza, amikor az LMP-ből kivált a Párbeszéd. A humorista az előválasztási kampány során többször is azzal vádolta meg a zuglói városvezetőt, hogy átemelte Budapest-programjának egyes pontjait, különösen a zöld koncepciójának lenyúlását kifogásolta. Puzsér úgy tartja, onnan lehet tudni, hogy Karácsony Gergely hazudik, hogy mozog a szája.