A kormány 43,4 milliárddal támogatja a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását

Hoffmann tamás megváltozott munkaképességűek újbuda prízma
Budapest, 2019. szeptember 25. Dolgozók a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató Újbuda Prizma Közhasznú Nonprofit Kft. telephelyén 2019. szeptember 25-én. A kormány 43,4 milliárd forintos keretösszegű pályázatot írt ki a megváltozott munkaképességű, köztük a fogyatékossággal élő emberek foglalkoztatásának elősegítésére a következő évre - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára a helyszínen tartott sajtótájékoztatón. MTI/Balogh Zoltán
Vágólapra másolva!
A kormány 43,4 milliárd forintos keretösszegű pályázatot írt ki a megváltozott munkaképességű, köztük a fogyatékossággal élő emberek foglalkoztatásának elősegítésére a következő évre - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára. 
Vágólapra másolva!

Fülöp Attila elmondta, az ideinél csaknem másfél milliárd forinttal nagyobb forrásra az a mintegy 400 akkreditált cég jelentkezhet, mely jelentős számban foglalkoztat megváltozott munkaképességű embereket.

- tette hozzá.

Budapest, 2019. szeptember 25. Dolgozók a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató Újbuda Prizma Közhasznú Nonprofit Kft. telephelyén 2019. szeptember 25-én. A kormány 43,4 milliárd forintos keretösszegű pályázatot írt ki a megváltozott munkaképességű, köztük a fogyatékossággal élő emberek foglalkoztatásának elősegítésére a következő évre - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára a helyszínen tartott sajtótájékoztatón. MTI/Balogh Zoltán Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Azt hangoztatta, a szociális biztonság alapja, hogy lehetőleg mindenkinek legyen munkajövedelme, a kormány pedig a szerdán megjelent pályázattal azokat támogatja, akiknek az elhelyezkedéséhez segítség kell.

Ismertetése szerint a cégek a pályázaton a foglalkoztatottak után járó "kvázi normatívát" egyebek mellett bértámogatásra, akadálymentesítésre, eszközbeszerzésre fordíthatják.
A pályázat, melyre az országszerte

1200 telephelyen működő 400 akkreditált cég jelentkezhet,

már elérhető a fővárosi kormányhivatal honlapján.

Fülöp Attila az egyik akkreditált cég, a XI. kerületi, önkormányzati tulajdonú Újbuda Prizma Közhasznú Nonprofit Kft. székhelyén tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, ezt a típusú foglalkoztatást elkötelezett egyházak, civil szervezetek vagy önkormányzatok tudják jól működtetni.

Hoffmann Tamás (Fidesz-KDNP), Újbuda polgármestere azt közölte:

az önkormányzat önként vállalt feladatként működteti a mintegy 230 embert foglalkoztató intézményt, de ez kormányzati segítség nélkül megterhelő lenne.

Elmondta, dolgozóik között vannak nagycsaládosok, köztük olyanok is, ahol mindkét szülőnek itt adnak munkát. Hozzátette: egyebek mellett nyomdai és parkfenntartási munkakörben tudnak munkát biztosítani, de többen az önkormányzati hivatalban dolgoznak.

Fontosnak nevezte, hogy a náluk dolgozók számára a legjobb munkakörülményeket tudják biztosítani. Közölte, szociális szolgáltatásként szerdán egy rekreációs és rehabilitációs szobát adtak át, ahol

dolgozóik például különböző masszírozó fotelekben pihenhetik ki magukat

a 4, 6, illetve 8 órás munka után.