Jó befektetést ígérve csalt ki több tíz ezer forintot az ismerősétől

Vágólapra másolva!
Egy férfi több tízezer forintot csalt ki az ismerősétől. Azt hazudta neki, hogy a pénzét befekteti és majd sokkal többet fog visszakapni.
Vágólapra másolva!

A férfi 2019 szeptemberében először 60 ezer forintot, majd néhány nap múlva még 30 ezer forintot kapott az ismerősétől, mert

azt ígérte neki, hogy a pénzt az egyik bank magas hozamú pénzügyi konstrukciójába fekteti be.

Ezek után a férfi megtudta, hogy az ismerősének van még 800 ezer forint készpénze, ezt is meg akarta szerezni. Kiállított egy nyugtát, amin rajta volt az ő és a bank neve is. Az ismerőse

csak azért nem adta oda neki a pénzt, mert azt egy hajléktalanszálló páncélszekrényében tartotta, és a szálló munkatársa nem engedte neki, hogy kivegye, mert gyanús lett neki az üzlet.

A bíróság elrendelte a csaló letartóztatását október 26-ig, mivel fennáll többek között a szökés elrejtőzés veszélye.