Fantasztikus összefogás: összegyűlt a kisfiú gyógyszerére a 700 millió

Vágólapra másolva!
Mága Zoltánnak, illetve Mészáros Lőrincnek és családjának mondott köszönetet név szerint Facebook-posztjában az izomsorvadásos betegségben szenvedő Zente édesanyja, aki közölte, hogy összegyűlt a kezelésére szánt 700 millió forint. Korábbi posztjában már elárulta, hogy egyvalakitől csaknem 100 millió forintot kaptak, most azonban nevesítette is a jó szándékú adakozókat. 
Vágólapra másolva!

Az izomsorvadásban szenvedő kisfiú, Zente hihetetlen drága kezelésére néhány nappal korábban megkezdett gyűjtés végül szerdán sikerrel zárult, ugyanis az édesanya Facebook-posztjában boldogan közölte: összegyűlt a 700 millió forint.

Később azt is elárulta – nyilván az örömtől és meghatódottságtól –, hogy az utolsó 100 milliót egyetlen ember utalta át a számlájukra, aki viszont nem akarja, hogy nyilvánosságra kerüljön a neve. Még később a mindenkinek hálásan köszönetet mondó posztjában viszont elárult két nevet, amiből kiderül, hogy a 100 millió forintot vélhetőleg Mészáros Lőrinc és családja utalhatta át. A posztban az édesanya így ír: