Agresszív, hisztérikus kampánnyal terrorizálják a gyerekeket az iskolákban is a klímaaktivisták

klímasztrájk, tüntetés, globális felmelegedés
Klímasztrájkoló fiatalok külföldön.
Vágólapra másolva!
Felháborodott szülő írt levelet az Origónak arról, hogyan terrorizálják a gyerekeket (az ő fiát is) egy budapesti gimnáziumban, azért, hogy részt vegyen a baloldali klímahisztéria következő eseményén a pénteki "klímasztrájkon". Mint megtudtuk, más iskolákban is hasonló a helyzet. A szülő leveléből kiderült, hogy anélkül agitálták a fiát arra, hogy vegyen részt a tüntetésen, hogy tőle engedélyt kértek volna erre. Sőt, az Origo értesülése szerint több iskolában olyan alternatív órarendet vezettek be, amely azokat szégyeníti meg, akik nem mennek el a tüntetésre. 
Vágólapra másolva!

Az Origónak küldött szülői levél arról számol be, hogy a Fridays for Future klímamozgalom több budapesti iskola bevonásával dolgozik együtt a klímaharcosok központilag történő toborzásán. A levél szerint az érintett szülő 14 éves fia

A felháborodott szülő ezt írta:

„nem tartom helyénvalónak, hogy kiskorú gyerekeket sztrájkra invitáljanak az iskolában, pláne az én beleegyezésem nélkül. A dühöm még nagyobb lett, amikor megtudtam, hogy ez a sztrájk napközben lesz, tehát iskolaidőben. (...) Mitöbb ez a szervezet megkeres olyan influencereket, akiket zömmel kiskorúak követnek. Azt kérik tőlük, álljanak ki mellettük és népszerűsítsék a mozgalmat. Fiam elmondása szerint, a legtöbb gyerek azért jelentkezett a sztrájkra, hogy lóghassanak az iskolából. Valójában fogalmuk sincsen miét is kell sztrájkolni, és mi is ez az egész."

A Fridays For Future formanyomtatványt készített a szülőknek arról, hogyan kérjék ki a gyereket az iskolából a tüntetésre. A nyomtatvány egy abszurd propagandaszöveg, annak aláírására akarják rávenni például a szülőt, hogy követeljék a tanároktól a tüntetés támogatását.

A Fridays For Future formanyomtatványa, amellyel a szülők számára könnyítenék a gyerekek iskolából való távolmaradásának igazolását. Forrás: --

Mint az Origónak írt levélből kiderült, valójában kikérőre nincs szükség, a szülő engedélye nélkül is elengedik a megfélemlített gyerekeket a "klímasztrájkra".

Ha pedig ez nem lett volna elegendő,

a klímamozgalom a politikai befolyásolás érdekében attól sem riad vissza, hogy egymás ellen hangolja a gyerekeket.

Ugyanis több beszámoló szerint kiközösítik és megszégyenítik azokat a diákokat, akik inkább az iskolapadot választják pénteken.

Így most több iskola alternatív órarenddel készül. Nem lesz tanítás a tüntetés idején és olyan programokat szerveznek, amellyel voltaképpen megszégyenítik azokat a gyerekeket, akik nem mennek el tüntetni.

A pénteki esemény is annak az agresszív baloldali politikai marketingkampánynak a része, amellyel egy új politikailag korrekt járványt indítottak el a világ fiataljai között: a klímaszorongást.

A klímaszorongás egy pszichés megbetegedés, amely a szakértők szerint több formában is megjelenhet a gyerekeknél, például haragként, amit a látszólagos politikai tétlenség miatt éreznek. Erről egyébként a V4NA nemzetközi hírügynökség közölt részletes elemzést. A balliberális klímahisztéria aktivistái ugyanis azzal riogatják a gyerekeket, hogy 10-12 éven belül kihalhat az emberiség, így többen azt mondják, hogy nincs értelme tanulni és egyetemre jelentkezni, mert úgyis mindjárt itt a világvége.

Elsőre ez olyan, mint Woody Allen Annie Hall című Oscar-díjas filmjének férfi hőse, aki gyerekkorában azért nem akart tanulni, mert a világegyetem tágul, vagyis egyszer úgyis szétesik. Woody Allen szellemes bölcsességén generációk nevettek, mára azonban ez nem vicc: gyerekek tömegét hozzák ilyen állapotba a klímahisztéria aktivistái.

A Fridays For Future magyarországi képviselete e propagandagépezet részeként több eszközzel igyekszik, hogy minél több fiatalt gyűjtsenek aktivistáik közé. Például szerkesztőségünk birtokába jutott egy olyan kifejezetten diákoknak célzott e-mail, amellyel agresszív módon arra ösztönzik őket, hogy kampányoljanak a mozgalom mellett.

A Fridays For Future diákoknak célzott e-mailje, amellyel az iskolasztrájkolás fontosságáról akarják meggyőzni a gyerekeket. Forrás: --

Egyértelműen látszik, hogy a klímahisztéria agresszivitása folyamatosan nő, ennek valószínűleg köze lehet ahhoz, hogy az ezt megelőző sztrájk alacsony népszerűsége miatt egyre frusztráltabbak a szervezők.