Szili Katalin, az Országgyűlés volt elnöke, az autonómia ügyeiért felelős miniszterelnöki megbízott a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a fenntartható fejlődésről, de szóba került még a nemzet szolgálata is.

A politikus beszámolt arról, hogy a Virtuális Erőmű Program pályázatának díjátadóján fog megjelenni, ez azért is jelentős, mert az indulók is osztják azt a gondolatot, amit Áder János köztársasági elnök is megemlített legutóbbi New York-i beszédében, amely szerint az a legjobb energia, amit meg sem termelünk. Nagyon fontos a klíma, a környezet védelmében, amit a kormányok tesznek, de mindezek mellett legalább ilyen súlya van annak, hogy mit tesznek az emberek a cél érdekében. Hiszen az emberek a hétköznapokban vásárolnak, hulladékot halmoznak fel, vizet, energiát fogyasztanak, azaz fontos figyelni mindenre.

Szili Katalin hozzátette, a kimutatások szerint az emberiség ma 1.75 bolygót használ, miközben csak egy áll rendelkezésünkre, idén már július 29-én érte el az emberiség az egy évre elegendő energiafelhasználást, azaz ettől a naptól kezdve bármit is használnak fel az emberek, azt már a jövőtől veszik el.

Mint az Országgyűlés volt elnöke arról beszélt, a házelnököknek kell hogy legyen egy sajátosságuk, mégpedig a pártatlanság, hogy képes legyen egy asztalhoz leültetni jobb- és baloldaliakat. Emlékeztetett arra, hogy 2006-ban, az őszi zavargások idején sikerült az összes parlamenti párt frakcióvezetőjével kiadatni egy nyilatkozatot. Hozzátette, ha az ember egy szolgálatot végez, Szili Katalin a házelnökségségét is ennek tekintette, akkor ez nem ér véget az elnöki poszt megszűnésével, hiszen a leköszönő beszédének az utolsó mondatában is azt hangsúlyozta, ezután is a nemzetét fogja szolgálni.

A teljes beszélgetést itt olvashatják.