Színjáték volt az előválasztásnak hazudott ellenzéki roncsderbi

Budapest, 2019. szeptember 3. A Fidelitas plakátkampányát, a Karácsony Gergely, Puzsér Róbert és Berki Krisztián főpolgármester-jelölteket ábrázoló, Budapest nem cirkusz! Ne bízzuk rájuk a várost! feliratú plakátját bemutató sajtótájékoztató helyszíne 2019. szeptember 3-án. MTI/Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Megint, menetrendszerűen, kitört a botrány a baloldalon. Miután nyilvánosságra került Karácsony Gergely alkalmatlan ellenzéki főpolgármester-jelölt beszéde - amit méltán nevezhetünk a zuglói polgármester "őszödi beszédének" -, már az előválasztásnak nevezett roncsderbi körül is komoly kételyek merülnek fel. Karácsony beszédéből például megtudhattuk, hogy a baloldal eleve zuglói polgármesternek szánta Horváth Csabát, aki aztán meggyőzően csúnya vereséget is szenvedett az első fordulóban. Emlékezetes: a második forduló is gyanús körülmények között ért véget, alig kezdték el számolni a szavazatokat, amikor Gyurcsány Ferenc egy olyan bejegyzést írt a Facebookon, ami arra utalt, hogy Karácsony fog nyerni. Pedig ezt elvileg nem is tudhatta. Könnyen elképzelhető tehát, hogy miután Gyurcsány Ferenc hátba szúrta Karácsonyt, az utolsó napokban született egy megállapodás Gyurcsány és a Karácsony mögött álló MSZP között. Kérdés: Gyurcsány mit kap majd cserébe azért, hogy a szocialisták eltűntethették Zuglóból a teljesen alkalmatlan Karácsonyt?
Vágólapra másolva!

Karácsony Gergely teljesen alkalmatlan ellenzéki főpolgármester-jelölt kiszivárgott beszédével kapcsolatban ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász az M1 műsorában felhívta rá a figyelmet, hogy a beszédből az is kiderül, hogy Karácsony szerint Horváth Csaba MSZP-s politikus azért kapta a zuglói indulás jogát, mert részt vett az előválasztás folyamatában, azért, hogy megkísérelje legitimálni Karácsony jelöltségét.

Karácsony Gergely és csapata a II. kerületben Forrás: MTI/Bruzák Noémi

Ahogy az közismert, a 2019. január 30. és február 3. között megtartott előválasztást, amin a budapesti választópolgárok alig több mint 2 százaléka vett részt – most már lehet tudni, hogy gyanús körülmények között –, Karácsony nyerte, a leadott szavazatok közel 81 százalékát kapta meg Zugló polgármestere.

Horváth Csaba csúfos vereséget szenvedett, alig több, mint 19 százalékot kapott.

Karácsony erről szó szerint így vall a nyilvánosságra került hangfelvételen: „A Horváth Csaba egyébként egy k@rva nehéz falat, mert a Horváth Csaba sajnos egy szikla ebben a konstrukcióban, jobban, mint a Tüttő Kata, vagy bárki. Az egész az, hogy őt kiszereljük ebből a dologból, és rábeszéljük az előválasztásra, ez volt a vigaszág."

Karácsony Gergely és Horváth Csaba Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Vagyis Karácsony sok hebegése között is egyértelmű: Horváth Csabát "kiszerelték" a főpolgármester-jelöltségből, ezért kapta meg a zuglói indulás jogát, vagyis hiába rossz jelölt, nem lehet mást indítani.

Majd jön a talán legmegdöbbentőbb rész Karácsony beszédéből:

a zuglói MSZP-sek szét akarják lopni a kerületet. Horváth sem becsületes, de legalább óvatos, és tudja, miért jár börtön:

„Ennek az alternatívája pedig egy sokkal jobb renoméjú, volt iskolaigazgató, akit a helyi szocik akarnak, aki két perc után nem fogja tudni, hogy hol van, és szétlopnak mögötte mindent. Csabának legalább annyi esze van, hogy mi az, amiért börtönbe lehet menni. Ez nyilván kifelé nagyon ciki, meg tartalmiakban is sok szempontból ciki."

Titkos Gyurcsány-Karácsony-MSZP paktum született a háttérben?

Miután megtartották az előre borítékolható végkimenetelű előválasztás első fordulóját, május 26-án a baloldal egésze, de különösen az MSZP és az LMP az európai parlamenti választásokon totális vereséget szenvedett el.

A Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció (DK) és az SZDSZ utódjaként viselkedő Momentum azonban – relatív értelemben – ért el részsikereket, ezért úgy gondolták, hogy saját főpolgármester-jelöltet indítanak az előválasztás második fordulójában.

A Momentum jelöltje az addig ismeretlen Kerpel-Fronius Gábor lett, a DK-é pedig mindenki nagy meglepetésére Kálmán Olga bukott műsorvezető,

aki korábban több alkalommal is tagadta, hogy politikai ambíciói lennének.

Miután az EP-választásokon rendkívüli mértékben leszerepelt LMP és az identitását vesztett Jobbik kiszálltak Puzsér Róbert humorista mögül, június 3-án Puzsér is közölte, hogy nem vesz részt az előválasztásnak nevezett roncsderbiben.

Karácsony Gergely, Puzsér Róbert, Kálmán Olga és Kerpel-Fronius Gábor Forrás: Origo

Döntését azzal indokolta, hogy az ellenzék pártjai – régi szokásukhoz híven – nem tartották be az ígéreteiket, illetve nem biztosítottak számára a balliberális jelöltekkel egyenlő feltételeket.

Ilyen körülmények között került sor a már teljesen bohózatba fulladt előválasztás második fordulójára június 20-26. között.

A roncsderbi iránt a budapestiek elsöprő többsége nem tanúsított nagy érdeklődést, a részvétel ugyanis 5 százalék körül volt.

A roncsberdit végül Karácsony nyerte közel 49 százalékkal, Kálmán majdnem 37 százalékot kapott, míg Kerpel-Fronius alig több, mint 14 százalékkal kellett beérje.

Az előválasztás második fordulója kapcsán azonban komoly kétségek merültek fel, már az eredményhirdetés előtti órákban.

A DK elnöke ugyanis már akkor tudhatta az eredményt, amikor el sem kezdték számolni a szavazatokat.

Gyurcsány 12.30-kor (öt és fél órával az eredményhirdetés előtt) olyan bejegyzést tett közzé a közösségi oldalán, amit még a balliberális propagandasajtó is úgy értékelt, hogy tudja: Karácsony győzelmét fogják bejelenteni.

Karácsony is a hivatalos bejelentés előtt megírta a Facebookon, hogy ő nyert, noha az eredményt csak 18 órakor hozták nyilvánosságra.

Az eredményhirdetésre a sértődött Kálmán Olga egyébként el sem ment, olyan átlátszó kifogást találva, hogy nem tudott az alkalomhoz illően felöltözni.

Erősen valószínű tehát, hogy Gyurcsány és Karácsony (illetve a mögötte álló MSZP) között született valamiféle előzetes megállapodás vagy háttéralku Kálmán kiiktatásáról, és a sikertelen zuglói polgármester helyzetbehozásáról.

Vajon milyen megállapodás születhetett a háttérben azért, hogy Gyurcsány - aki előzőleg, Kálmán Olga indításával hátba szúrta Karácsonyt - végül engedte nyerni az alkalmatlan zuglói polgármestert?

Nyilvánvalóan nem tudhatjuk, mi lett volna a két meglehetősen tehetségtelen, már-már nevetséges jelölt között a reális végeredmény, de fennáll annak a gyanúja, hogy előre megírt forgatókönyv alapján játszották le az ellenzéki előválasztásnak csúfolt roncsderbit.

A forgatókönyvet pedig ki más írhatta volna, mint Gyurcsány Ferenc?

Karácsony gyenge és befolyásolható, ennek következtében alkalmatlan a városvezetésre

Az, hogy Karácsony gyenge és befolyásolható politikus, nem újdonság.

A nyilvánosságra került hangfelvételen ezt ő maga is bevallja, az első kérdésre válaszolva. Ebből (is) kiderül, hogy Zugló sikertelen polgármestere teljes mértékben alkalmatlan arra, hogy Budapest vezetője legyen: „Egy csomó minden rám van bízva, program, tehát ezekkel ők nem foglalkoznak, vagy legalábbis ott, én soha nem egyeztettem senkivel, amik hatalmi kérdéseken túl vannak, ott azt csinálok, amit akarok. Ezekben persze nem. Én úgy működök, hogy viszonylag ritkán csapok az asztalra, és ezt be akarom osztani. Nem egy autoriter ember vagyok, és eddig egyszer volt olyan, hogy azt mondtam, hogy ez így lesz, és akkor az úgy lett."

A hatalmi kérdésekbe tehát még a saját bevallása szerint sincs beleszólása, de ennek ellenére Budapest főpolgármestere akar lenni...

Egy másik részletből pedig nyilvánvalóvá válik a gyenge jelleme, karakternélkülisége: „Az én zsarolási potenciálom az alkalmas arra, hogy dolgokat helyre tegyen, de bizonyos dolgok nem fognak megmozdulni, és azt fogják mondani, hogy jó, akkor Gergő, akkor menj."

Maffiamódszerek uralkodnak a baloldalon

A hangfelvétel utolsó részleteiből egyértelműen kiderül, hogy maffiamódszerekkel dolgozik a magyar baloldal:

Később Tóth Csaba MSZP-s országgyűlési képviselőt lényegét tekintve bűnözőnek nevezi, aki megfenyegette őt és családját.

Tóth Csaba Forrás: Origo

Tóth Csabát egyébként bűnözőnek minősítette Juhász Péter is, az azóta megszűnt, Bajnai Gordon-féle Együtt elnöke, valamint a zuglói LMP szervezetének néhány volt tagja.

Az Origo megkeresésére válaszolva Tóth Csaba egyébként tagadta, hogy megfenyegette volna Karácsonyt vagy annak a családját, csak azt ismerte el, hogy kettejük között komoly viták voltak. Ma Karácsony és Tóth - mint beszámoltunk róla - egy közös, meglehetősen álságos, barátságot színlelő képet tett ki a facebookra. (Ebben az esetben persze az a kérdés is felmerül: mikor hazudott Karácsony Gergely? A hangfelvételen vagy most?)

Ugyanakkor Várnai László, a Civil Zugló Egyesület politikusa, volt LMP-s zuglói önkormányzati képviselő arról írt a közösségi oldalán, hogy

Tóth Csaba többször is megfenyegette a baloldali főpolgármester-jelöltet; erről maga Karácsony Gergely mesélt neki többször.

A helyi ügyeket jól ismerő politikus szerint „az elásnak Zuglóban" kifejezés nem metafora a XIV. kerületben, hiszen ott van Sápi Attila eltűnt MSZP-s képviselő, akiről azt írja Várnai: „A képviselő Tóth bizalmi embereként tudott eleget ahhoz, hogy érdemes legyen inkább elásni, mintsem, hogy beszéljen."

Elárulta továbbá, hogy

a zuglói MSZP maffiaszerűen működik.

Várnai szerint Karácsony az elmúlt években annyira tartott a szocialista Tóth Csabától, hogy átengedett minden általa is jól ismert korrupciós ügyet, ingatlaneladást, közbeszerzést, parkolást.

A Hír TV-nek a zuglói politikus azt mondta, hogy

Nem ez volt az első baloldali leszámolás Karácsony Gergellyel szemben

A 2017-es kiszivárgott beszédben arról is beszélt az akkor épp miniszterelnök-jelöltként a bukás felé szédelgő Karácsony, hogy semmit sem ért az, hogy vállalta a nyilvánvalóan kudarcra ítélt miniszterelnök-jelöltséget:

Majd így folytatta a kivételesen őszintére sikeredett vallomását a zuglói polgármester: „Ráadásul nekem van egy fő állásom, ami önmagában egy kib@szott politikai stressz, hogy lesz Zuglónak költségvetése, meg ilyen apróságok. Van nekem ilyen szempontból dolgom, így tudom is magam áltatni azzal, hogy én teszek az ügyért, vagy valamit csinálok."

És mára megtudtuk, hogy milyen stresszről beszélt, hiszen tegnap óta tudjuk,

a zuglói baloldalon maffiaviszonyok uralkodnak.

Ekkor is hamar kiderült, hogy a Karácsonnyal korábban szövetséges Együtt elnökségi tagja, Berkecz Balázs készítette a hangfelvételt erről a beszédről, és tette közzé Facebook-oldalán, majd visszavonta azt.

Az ügyben vizsgálat is indult Berkecz ellen.

Berkecz Balázs Forrás: MTI/Sóki Tamás

Az Együtt politikusának húzásán nem volt mit csodálkozni, hiszen Karácsony nem sokkal korábban - ahogy mindenki mást is - őt is elárulta, így kivívta a párt haragját.

A mostani hangfelvétel is vélhetően egy szövetségen belüli bosszú következménye, hiszen valószínűleg

az ellenzék már tudja, és ezzel akarja nyilvánosságra is hozni, hogy Karácsony Gergely nagyon ki fog kapni, lemondtak róla.