Leleplező hanganyag került csütörtökön nyilvánosságra, amelyen Karácsony Gergely nyíltan beszél a zuglói MSZP lopásairól, kritizálja ellenzéki szövetségeseit és a családját ért fenyegetésekre is utal. A sok szempontból Gyurcsány Ferenc őszödi beszédére emlékeztető felvételen a baloldal főpolgármester-jelöltje két ismeretlen személlyel osztotta meg például azt a vélekedését, miszerint elásnák, ha visszatérne a kerületébe. Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója szerint a legrelevánsabb következtetés, amit az egész „sztoriból" le lehet vonni, az az, hogy egy ilyen összetákolt politikai konstrukció, illetve egy olyan főpolgármester-jelölt, aki maga vall koalíciós partnerei politikai, szellemi és intellektuális alkalmatlanságáról, maga is totálisan alkalmatlan bármiféle vezető pozíció betöltésére. 

A hangfelvétel kiszivárgása-kiszivárogtatása sokat elmond arról a gengsztertempóról, ami az ellenzéki oldalt jellemzi – mondta Szánthó Miklós az Origónak. Egyfelől beszédes tény, hogy azt egy polgárpukkasztó balliberális oldal „tette közzé”, azaz nevetséges az a vád, hogy ez a jobboldal „lejárató akciója” lenne – sokkal inkább arra mutat rá: időről időre felszínre törnek annak jelei, hogy a baloldalon – miközben a külvilág felé a formális jópofizás zajlik – folyamatos a belső leszámolás – hangsúlyozta az Alapjogokért Központ igazgatója. Ez nyilvánvalóan abból fakad, hogy a nagy ellenzéki összefogósdi valójában egy „patyomkin-hadművelet”, egy kirakat-színjáték, miközben a háttérben iszonyatos és mély konfliktusok rémképei sejlenek fel – tette hozzá.  

A teljesen alkalmatlan Karácsony Gergelyről kiszivárgott felvétel jó képet mutat az ellenzéki gengsztertempórólForrás: MTI/Bruzák Noémi

Szánthó Miklós: Csak papíron működik a szivárványkoalíció

Ez nyilvánvalóan persze nem meglepő, ha belegondolunk, hogy egy olyan összefogásról beszélünk, mely a tegnap még radikálisan szélsőjobboldali Jobbiktól a kommunista utódpárton és az SZDSZ-reinkarnáció Momentumon át Magyarország ma legszélsőségesebb pártjáig, a DK-ig ér. Egy ilyen szivárványkoalíciót nem, hogy egyben tartani, de igazából politikailag összehozni is lehetetlen – legfeljebb papíron működik a dolog. A politikai, személyes és pártos törésvonalak sokasága tehát magában hordozza az olyan „önlejárató akciókat”, mint Karácsony újabb őszinteségrohamának nyilvánosságra hozatala.

Szánthó Miklós

Szánthó Miklós szerint ami a felvételen konkrétan elhangzik, az pedig mindent elárul arról az erkölcsi és morális klímáról, ami a balliberális „összefogást” jellemzi, ráadásul az érintett plasztikusan körül is írja saját lehetetlen helyzetét – például a zuglói állapotokkal összefüggésben. A legrelevánsabb következtetés azonban, amit az egész „sztoriból" le lehet vonni, az az, hogy egy ilyen összetákolt politikai konstrukció, illetve egy olyan főpolgármester-jelölt, aki maga vall koalíciós partnerei politikai, szellemi és intellektuális alkalmatlanságáról, maga is totálisan alkalmatlan bármiféle vezető pozíció betöltésére – zárta az elemző. 

Karácsony Gergely mostani esete nagyban hasonlít Gyurcsány Ferenc őszödi ügyéreForrás: MTI/Szigetváry Zsolt, Illyés Tibor

„Láthatóan csetlik-botlik”

Nekem Karácsony már volt kihívóm, mint miniszterelnök-jelölt, látva a mostani hangfelvételt, már sajnálom Karácsonyt, láthatóan csetlik-botlik – így reagált Orbán Viktor miniszterelnök arra a felvételre, amelyen a teljesen alkalmatlan zuglói polgármester egy nyilvánosságra került hangfelvételen többek között arról beszélt, hogy a szocik szétlopják a kerületet. A napvilágra került anyagon, azonban még ennél érdekesebb dolgok is elhangzottak, így többek között: 

  • „Ha én visszamegyek Zuglóba, akkor engem elásnak (...), tudnék mesélni néhány sztorit, de a szocikkal közösen nem tudunk indulni."
  • „Az a veszély nem fenyeget, hogy a XVII. kerületben Gy. Németh Erzsébet megnyeri a választást."
  • „A Horváth Csaba egyébként egy k*a nehéz falat, mert a Horváth Csaba sajnos egy szikla ebben a konstrukcióban, jobban, mint a Tüttő Kata vagy bárki."
  • „Ennek az alternatívája pedig egy sokkal jobb renoméjú, volt iskolaigazgató, akit a helyi szocik akarnak, aki két perc után nem fogja tudni, hogy hol van, és szétlopnak mögötte mindent." „Csabának legalább annyi esze van, hogy tudja, mi az, amiért börtönbe lehet menni."
  • „Az én zsarolási potenciálom az alkalmas arra, hogy dolgokat helyre tegyen, de bizonyos dolgok nem fognak megmozdulni, és azt fogják mondani, hogy jó, Gergő, akkor menj."
  • „Többször előfordult, hogy ezek az emberek megkerestek bizonyos beruházásokkal kapcsolatban, de kidobtam őket, mint macskát szarni."

Karácsony: Jobban utálom a szocikat, mint a Fideszt

Nem ez az első eset, hogy a több balliberális szervezetnek is hátat fordító Karácsony Gergely a baloldali támogatóit bírálta. Jobban utálom a szocialistákat, mint a Fideszt – Karácsony ezt 2012-ben egy zártkörű, a Debreceni Egyetemen megtartott beszélgetésen mondta. Miniszterelnök-jelöltként, 2017 decemberében pedig úgy fogalmazott: „Alapvetően az az érzésem, hogy a faszért hagytam magam rábeszélni erre a miniszterelnök-jelöltségre, mert sokkal jobb lett volna, ha el sem kezdem."

A csütörtökön kiszivárgott hanganyag alapján feljelentést tett az ügyészségen a közérdekű ügyekben tett bejelentéseiről ismert Tényi István. A feljelentés szerint fennállhat a költségvetési csalás gyanúja, ugyanakkor a hangfelvétel tartalma alapján akár a vesztegetés, a zaklatás, a kényszerítés, a zsarolás és a bűnpártolás is felmerülhet.

Szánalmas magyarázkodásba menekült KarácsonyForrás: MTI/Balogh Zoltán

Szánalmas és zavaros magyarázkodás

Karácsony a felvétel nyilvánosságra kerülését követően nagyon szánalmas magyarázkodásba kezdett. Azokra a kérdésekre, amelyek azt firtatták, hogy a felvétel szerint MSZP-s és DK-s politikusokat minősít, a családját ért fenyegetéseket és zuglói közpénzek ellopását is említi, valamint az ellenzéki együttműködés résztvevőivel vívott csatákról beszél, Karácsony válaszában a Fideszre és a kormánypárthoz kötődő, meg nem nevezett üzleti körökre hárította a felelősséget. Hozzátette: a vádat nem tudná bíróságon bizonyítani, ezért nem nevezett meg senkit.

Később a teljesen alkalmatlan főpolgármester-jelölt zavaros magyarázkodásba kezdett az ATV-ben. A baloldal főpolgármester-jelöltje többször is megcáfolta saját magát az adás során: miközben folyamatosan azt állította, nem tudja, mikor és hol mondta ezeket a mondatokat, olyan részleteket is elárult, amiről csak akkor tudhatna, ha emlékezne a beszélgetésre (ami nyilvánvaló, hiszen meglehetősen életszerűtlen, hogy ne emlékezne ilyen erős vádakra, mint amik elhangzanak a szájából). Ez azt jelenti: Karácsony számára nem csak az kínos, amit mondott, hanem az is, ezeket mikor és hol mondta, különben nem állítaná azt, hogy nem emlékszik.

Maffiamódszerek

A balliberális oldalon maffiamódszerek uralkodnak, és Karácsony Gergely maga sem bízik meg az őt támogatókban, sőt van, hogy az ellenzéki összefogás jelöltjei ellen szurkol –jelentette ki Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón. A tárcavezető azt is megjegyezte: szinte bánja, hogy a Fidesz tanácskozásairól nem szivárognak ki titkos felvételek, mert a választók számára kiderülne belőlük, mennyivel igényesebb politikai kultúra jellemzi az ő megbeszéléseiket.

Tóth Csaba meglehetősen abszurd módon Karácsony Gergely utólagos tagadására hivatkozott, mintha nem is lenne felvétel arról, amit mondott. Karácsony Gergely maga mondta el, hogy ő olyat nem mondott, hogy "az MSZP-s Tóth Csaba, a zuglói szocialisták elnöke már többször megfenyegette a családját, éppen ezért egyáltalán nem ingott meg a bizalmam Karácsonyban, és továbbra is támogatjuk őt" - így kommentálta az Origónak a kiszivárgott hangfelvételt, annak ellenére, hogy a felvételen Karácsony erről beszél. (Tóth Csaba magyarázata azért abszurd, mert Karácsonynak nem kellett a nevét kimondania, hiszen a kérdező kimondta). Tóth azt közölte, hogy a kampány folytatódik, és mivel Karácsony - most, utólag - azt állítja, hogy őt nem fenyegette meg senki, ezért nem is érdemes tovább foglalkozni az üggyel.

Kovács László szerint a gyanú árnyékát is kerülni kellFotó: Tuba Zoltán - Origo

Kovács László: Ne vetüljön a gyanú árnyéka sem

Még 2014-ben azt javasoltam az MSZP-ben, hogy akit korrupcióval vádolnak meg, és nincs olyan bírósági ítélet, ami ennek ellentmondana, annak függesszék fel a tagságát, hogy ne vetüljön a gyanú árnyéka a pártra – így kommentálta Kovács László, az MSZP nagy tekintélyű egykori elnöke azt a nyilvánosságra került hangfelvételt, amin Karácsony Gergely arról beszélt, hogy szétlopják a kerületet a zuglói MSZP-sek, Tóth Csaba MSZP-s képviselő pedig többször megfenyegette a családját.

Az egyik legpusztítóbb botrány

Lánczi Tamás szerint a hangfelvétel nyilvánosságra kerülése szemmel láthatóan váratlanul érte az ellenzéket és Karácsony Gergelyt, aki belezavarodva a magyarázkodásba, rögtön hazugságba is keveredett: először beismerte, hogy a mondatok egy magánbeszélgetésen hangzottak el, majd azt nyilatkozta, hogy a felvétel egy összevágott anyag. Mindezzel persze még semmit sem magyarázott meg a felvétel tartalmával kapcsolatban. Nem kérdés, hogy Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde óta ez az ellenzék egyik legpusztítóbb botránya, ami bizonyosan befolyással lesz a kampány hátralévő időszakára – mondta a politológus. 

Péntek reggelre teljes hallgatásba burkolóztak az ellenzéki propagandaoldalak a teljesen alkalmatlan Karácsony Gergely őszödi beszédéről. Míg máskor egy-egy kiszivárgott felvétellel hetekig foglalkoznak a balliberális propagandisták, most a számukra is nagyon kínos felvételről inkább mélyen hallgatnak. Az Index-től a 444 nevű Soros-blogig, a 24-től a naponta hazugságokkal lebukó hvg-ig eltüntették Karácsony Gergely és a magyar baloldal megsemmisítő önleleplezését.