Összevertek egy nőt a Soroksári úton, lövést is hallottak

Budapest, 2019. szeptember 27.
A Terrorelhárítási Központ munkatársai 2019. szeptember 27-én a IX. kerületi Soroksári úton, ahol három férfi és három nő megtámadott egy 38 éves nőt, aki nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett. A verekedés k
Budapest, 2019. szeptember 27. A Terrorelhárítási Központ munkatársai 2019. szeptember 27-én a IX. kerületi Soroksári úton, ahol három férfi és három nő megtámadott egy 38 éves nőt, aki nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett. A verekedés közben egy lövés is eldördült. MTI/Mihádák Zoltán
Vágólapra másolva!
Lövés dördült egy épületben a Soroksári úton pénteken délelőtt, nem sokkal dél előtt - írta a Blikk. A történtek után megtudtuk a rendőröktől, hogy többen tettek bejelentést arról, hogy többen verekednek, és, hogy lövés is eldördült.
Vágólapra másolva!

A kiérkező rendőrnek egy 38 éves nő elmondta, hogy három férfi és három nő támadta meg, és verték meg őt.

A nő azt is megmutatta a rendőröknek, hogy a támadók merre menekültek el.

Közben rengeteg rendőr és a terrorelhárítás kommandósai is kivonultak.

Nem sokkal később azonosították a támadókat, vagyis már tudják, hogy kiket keresnek.

Budapest, 2019. szeptember 27.
A Terrorelhárítási Központ munkatársai 2019. szeptember 27-én a IX. kerületi Soroksári úton, ahol három férfi és három nő megtámadott egy 38 éves nőt, aki nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett. A verekedés k
Budapest, 2019. szeptember 27.
A Terrorelhárítási Központ munkatársai 2019. szeptember 27-én a IX. kerületi Soroksári úton, ahol három férfi és három nő megtámadott egy 38 éves nőt, aki nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett. A verekedés k
Budapest, 2019. szeptember 27.
A Terrorelhárítási Központ munkatársai 2019. szeptember 27-én a IX. kerületi Soroksári úton, ahol három férfi és három nő megtámadott egy 38 éves nőt, aki nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett. A verekedés k
Budapest, 2019. szeptember 27.
Rendőrök biztosítják a helyszínt 2019. szeptember 27-én a IX. kerületi Soroksári úton, ahol három férfi és három nő megtámadott egy 38 éves nőt, aki nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett. A verekedés közben
Budapest, 2019. szeptember 27.
A Terrorelhárítási Központ kutyás egységének munkatársa 2019. szeptember 27-én a IX. kerületi Soroksári úton, ahol három férfi és három nő megtámadott egy 38 éves nőt, aki nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvede

A rendőrök így a megszerzett információk alapján keresik a hat embert.