MTVA: Fenyegetőzve próbált nyomást gyakorolni a közmédiára a DK

Vágólapra másolva!
Erőszakosan, fenyegetőzve, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap munkatársaiban félelmet keltve próbált a közmédia székházába bejutni a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselőinek egy csoportja szombat délelőtt - közölte az MTVA Sajtóosztálya.
Vágólapra másolva!

A közlemény szerint a képviselők tettüket azzal próbálták magyarázni, hogy a botrányos decemberi eseményekhez kapcsolódó egyik eljárásban pénteken a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság első fokon megváltoztatta azt a jegyzői döntést, amelyet 2018 decemberében hozott a III. kerület jegyzője a közmédia Kunigunda úti épületeinek, területének védelmére.

A bírósági határozat nem jogerős, az eljárás folytatódni fog, illetve a decemberi eseményekhez kapcsolódóan még több eljárás is folyamatban van

- jelezte az MTVA.

A közleményben úgy fogalmaznak: a sajtótájékoztatónak mondott szombat délelőtti rendzavaró esemény során a DK négy képviselője a székházba bejutva

közleményt akart beolvasni élő adásban, folyamatosan fenyegetve a közmédia jelenlévő munkatársait, megsértve személyiségi jogaikat, mivel többszöri kérés, felszólítás ellenére a beszélgetést élőben online közvetítették.

Ezért az MTVA vizsgálja a lehetséges jogi lépéseket.

A történtek megmutatták, hogy

a DK képviselői tetteikkel nem tisztelik, az igazságszolgáltatás tekintetében pedig nem ismerik a demokratikus intézményrendszert

- áll az MTVA közleményében.