Tarlós István visszadobja a túlárazott Lánchíd-tendereket

Vágólapra másolva!
A főpolgármester a túlárazott Lánchíd-tendereket ugyanúgy visszadobja, ahogy kétszer is tette azt a 3-as metró infrastruktúra pályázataival. A Lánchíd pedig ugyanúgy megújul, ahogy felújítjuk a 3-as metrót is - derül ki a fővárosi önkormányzat közleményéből.
Vágólapra másolva!

A Lánchidat 27, a váralagutat 11 milliárd forint körüli áron vállalták volna a közbeszerzésen jelentkező pályázók. A BKK közleménye szerint a Lánchíd és a Széchenyi István tér felújítására a DÖMPER Kft. 27 milliárd 998 millió forintos, az STR Mély- és Magasépítő Kft. 27 milliárd 170 millió 408 ezres, a Közgép Építő- és Fémszerkezetgyártó Zrt. 25 milliárd 917 millió 856 ezres, az A-Híd Építő Zrt. pedig 24 milliárd 643 millió 130 ezer forintos ajánlatott tett.

A budai váralagút felújítására az A-Híd Építő Zrt. 11 milliárd 213 millió 583 ezer forintos, a DÖMPER Kft. 10 milliárd 599 milliós, a Közgép Építő- és Fémszerkezetgyártó Zrt. 9 milliárd 901 millió 301 ezer forintos ajánlatott tett, míg a STR Mély- és Magasépítő Kft. 11 milliárd 21 millió 963 ezer forintért végezné el a munkát.