Dömötör Csaba: Az együttműködés útját választó vezetőkre van szükség

Vágólapra másolva!
Az együttműködés útját választó vezetőkre van szükség, nem olyanokra akik "marakodnak". Az október 13-ai önkormányzati választásokon arról döntünk majd, hogy tudunk-e alkalmas vezetőket választani a települések élére – mondta Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára hétfőn Törökszentmiklóson.
Vágólapra másolva!

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Védjük meg eredményeinket című sajtótájékoztatón és az azt követő lakossági fórumon elmondta:

Magyarország most gyarapodó időszakát éli, több mint 5 százalékos a gazdasági növekedés,

és szeretnék, ha ennek a gyarapodásnak minden magyar város és település részese lenne.

Törökszentmiklós 2010 és 2014 között jelentős fejlődésen ment át, mintegy 6 milliárd forint értékű beruházásról született döntés. Iskolafelújítások indultak el, a termálvízfűtés kiépítése is ekkor kezdődött, útbővítések, közterület-felújítások történtek, hozzáláttak a városháza és a művelődési ház felújításához. A jelenlegi jobbikos városvezetés ezt a fejlődést megakasztotta.