Vágólapra másolva!
A Mathias Corvinus Collegium új nemzetközi előadássorozatot indít MCC Budapest Lectures címmel. Első alkalommal, most csütörtökön a demokrácia jövőjéről fognak beszélgetni, illetve reflektálni Rick Shenkman egyik, a témában nemrég megjelent cikkére.
Vágólapra másolva!

Igaz volna – ahogy Shawn Rosenberg állítja – , hogy az ember pszichológiailag képtelen hosszú távon azon demokratikus struktúrákban létezni, amelyekben ma is élünk? A világszerte felemelkedőben lévő jobboldali politikai erők a nyugati demokráciák „halálát" vagy – éppen ellenkezőleg – megújulását jelentik majd? - teszik fel a kérdést a szervezők.

A beszélgetés résztvevői:

  • Rick Shenkman (Emmy-díjas oknyomozó újságíró, a George Washington Egyetem „History News Network" projektjének alapítója és vezetője)
  • Shawn Rosenberg (a University of California – Irvine politikatudomány és politikai pszichológia professzora)
  • Boris Kálnoky (újságíró, a Die Welt, a Weltwoche, a Kleine Zeitung, a Deutsche Welle és a Cicero tudósítója)
  • Schöpflin György (politológus, volt európai parlamenti képviselő)

Az esemény moderátora Alvino-Mario Fantini, a The European Conservative főszerkesztője.

A rendezvény ingyenes, de regisztráció szükséges, amit itt lehet megtenni október 3. 12:00-ig. Az előadás nyelve angol, de lesz tolmácsolás.

Időpont: 2019. október 3. 18:00-20:00
Helyszín: Budapest Music Center – Könyvtár (1093 Budapest, Mátyás utca 8.)