A Nanushka meghódította Párizst

Nanushka, Kristen Bell, Párizs, divatbemutató
Vágólapra másolva!
Világsztárok, nemzetközi divatbloggerek és a legnagyobb luxusáruházak képviselői is a magyar divatház 2020-as tavaszi-nyári női kollekcióját éltették a párizsi Fashion Weeken.
Vágólapra másolva!

A szeptember 29-én rendezett bemutatóra az amerikai színésznő, Kristen Bell tetőtől talpig Nanushkában érkezett, és fotózkodott a tervezővel, Sándor Sandrával.

Kristen Bell Nanushkában Forrás: Nanushka

A Faded by The Sun elnevezésű kollekció lenyűgözte a nemzetközi divatszakmát és a híres divatimádókat. A New York-i bloggert, Tezzát már a prezentációra szóló legyező alakú meghívó is levette a lábáról, persze a ruhák, valamint a kizárólag a kollekcióhoz tervezett kifutó is rengeteg dicséretet kapott a vendégektől és az újságíróktól.

Nanushka Forrás: Nanushka

A Fashion Weeken egymást érik a szebbnél szebb ruhákat felvonultató bemutatók, de a Nanushkának a legnagyobb márkák közt is sikerült kitűnnie.

Párizsi divatbemutató Forrás: Nanushka

A világhírű Bureau Betak produkciós iroda közreműködésével tervezett varázslatos kifutó egy képzőművészeti kiállítás hangulatát idézte, amelyben a ruhák értékes műtárgyakként mutatkoztak be.

A GB & Partners segítsége is kellett

A több mint tíz éve működő magyar divatmárka nemzetközi sikereiben vitathatatlan érdeme van a GB & Partners Kockázati Tőkealap-kezelőnek, mely hatalmas lehetőséget látott Nanushkában, ezért az általuk kezelt EXIM Növekedési Alap 2016 végén úgy döntött, hogy befektet a márkába. A Nanushka márka azóta 60-ról 200-ra növelte a nemzetközi viszonteladói számát, és a 2016-os 335 millió és a 2017-es 766 millió forintos árbevétellel szemben 2018-ban már 2,6 milliárd forint árbevételt és 300 millió forint pozitív EBITDA eredményt ért el. A Társaság növekedési dinamikáját mutatja, hogy a 2019 első félévében a Társaság árbevétele 2,845 milliárd forint volt 270 millió forint EBITDA mellett, ezek alapján várhatóan a Nanushka 2019-ben megduplázza a 2018-as év árbevételét, és meghaladja majd az 5 milliárd forintot.

A stylingért a RIKA magazin divatszerkesztője Alexandra Carl felelt.

A Faded by The Sun kollekcióhoz a nyári sziluettek és napszítta natúr anyagok szolgáltak inspirációul.

Forrás: Nanushka

A pasztell tónusok és finom anyagok mellett sokak figyelmét felkeltették Nanushka kiegészítői: a hatalmas válltáskák és a kerámiából készült fülbevalók, amelyeket egy mindössze 370 fős Nógrád megyei községben, Terényben készítettek az ott élő asszonyok.