Ellenzéki bolhacirkusz: Puzsér visszalépésre szólította fel Karácsony Gergelyt

KARÁCSONY Gergely; PUZSÉR Róbert
Budapest, 2019. március 13. Puzsér Róbert, az LMP által támogatott független főpolgármester-jelölt (b) és Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke, a baloldali pártok főpolgármester-jelöltje kezet fog a Válasz Online által szervezett beszélgetés előtt a budapesti Centrál kávéházban 2019. március 13-án. Mindkét jelölt hajlandó visszalépni a másik javára, ha veszít a nyárra tervezett előválasztáson. MTI/Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Hétfő reggeli posztjában a főpolgármester-jelöltségtől való visszalépésre szólította fel Puzsér Róbert  Karácsony Gergelyt. "Tudom, még soha életében nem tett semmi ilyesmit, de fontos politikusi erény felismerni, ha ennek eljön az ideje" - írta a független fővárosi jelölt. Az ellenzéki bolhacirkusz két héttel az önkormányzati választás előtt is folytatódik. 
Vágólapra másolva!

- fogalmazott a független főpolgármester-jelölt. A váratlan húzás minden bizonnyal annak volt köszönhető, hogy a napokban nyilvánosságra került Karácsonyról egy kompromittáló hangfelvétel, amelyen Zugló vezetője többek között arról beszélt, hogy kontrollálhatatlan méreteket öltött a korrupció az általa irányított kerületben, és több szövetséges, baloldali politikusról pedig becsmérlően nyilatkozott. Puzsér ma reggeli írásában ismét kifogásolta, hogy Karácsony Gergelyék az őt Fidesz-bábként ábrázoló plakátokkal lejárató kampányt indítottak ellene. "Karácsony Gergely egyik hazugságából a másikba esik, így a rá vonatkozó kritika sportértéke egyre csekélyebb" - írta dühösen a humorista, aki szerint

Karácsony csak rontja a fővárosi ellenzék esélyeit.

A független főpolgármester-jelölt arról nem tett említést, mi történne akkor, ha Karácsony eleget tenne a felszólításának, és visszalépne a jelöltségtől. Így egyelőre nem világos, Puzsér pontosan miért dobta be javaslatát két héttel az önkormányzati választást megelőzően.

Már nem ilyen baráti a viszony Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A legfrissebb közvélemény-kutatások egyébként azt a tendenciát mutatják, hogy az elmúlt napokban a hibahatárnál nagyobb mértékben romlottak a támogatottsági mutatói Karácsonynak, így ilyen szempontból indokolt lehet Puzsér felvetése. A számok alapján ugyanis egyre inkább úgy néz ki,

Karácsonynak még arra sincs esélye, hogy október 13-án megszorongassa Tarlós Istvánt.

A Nézőpont Intézet éppen ma hozta nyilvánosságra legújabb mérését, amelyből az derült ki, hogy a főpolgármester alaposan elhúzott legfőbb kihívójától: amíg a biztos részvételt ígérő budapestiek 56 százaléka szavazna Tarlós Istvánra, addig Karácsony Gergely népszerűsége 38 százalékra csökkent.