Nemesi: Szeged nem lesz betelepítési célpont!

2019.09.30. 13:50

Szeged független polgármesterjelöltje tiltakozik az ellen, hogy Szegedre illegális bevándorlókat telepítsenek. Nemesi Pál közleményét változtatás nélkül közölte a SzegedMa.

Szeged nem lesz betelepítési célpont! A szegedieknek joguk van a nyugodt, biztonságos élethez. Magyarország ugyan megvétózza a migránsok betelepítési kvótáira vonatkozó uniós tervet, de a következő lépésként a nagyvárosok vezetőivel fognak majd tárgyalni a migránspárti európai politikusok. Információink szerint Szeged lehet az első számú betelepítési célpont, amit sem apaként, sem nagyapaként, sem a város ügyeiért küzdő lokálpatriótaként nem fogok eltűrni!

Botka László, Szeged jelenlegi polgármestere 2017. májusában a Reuters hírügynökségnek azt mondta, hogy azon lesz, hogy „a kerítés minél gyorsabban lebontható" legyen. Martin Schulz, az Európai Parlament volt elnöke azt nyilatkozta, hogy "Szeged egy elkötelezetten baloldali város, oda bármelyik menekültet el lehet küldeni."

Határozottan elutasítom, egyben mélységesen elítélem Botka László és Martin Schulz gondolatait.

Itt az idő, hogy mi, szegediek megmutassuk: nem kérünk az illegális bevándorlókból! Ne hagyjuk, hogy migránsvárossá változtassák szeretett városunkat, tönkre téve a gyermekeink, unokáink jövőjét! Garantálom a szegedieknek, hogy minden tudásommal és erőmmel azon leszek, hogy megőrizzük Szeged biztonságát, nyugalmát és függetlenségét!