12,1 milliárd forintnyi kormányzati támogatást parkoltatott saját számláján az MSZP-s Botka László vezette baloldali többségű önkormányzat, és a felszólítás ellenére sem voltak hajlandóak elutalni a pénzt a Magyar Államkincstár hivatalos számlájára – írja a Szegedma.hu. Adódik a kérdés, hogy vajon mit csináltak a magyar adófizetők milliárdjaival Botkáék?
A hazai (tehát nem uniós) költségvetésből finanszírozott Modern Városok Programnak köszönhetően Szeged összesen 16,2 milliárd forintot kapott a magyar államtól egy fedett uszoda építésére. Az összegből idén 12,1 milliárd forint érkezett meg a város számlájára. A Miniszterelnökség arra szólította fel a városvezetést, hogy ezt az összeget az idő közben hatályba lépett jogszabályváltozásra tekintettel tegye át a kereskedelmi számlájáról egy, a Magyar Államkincstárnál vezetett számlára. A baloldali többségű önkormányzat azonban az állam ezen kérését is megtagadta – indokolta meg a tárca, hogy többek között miért indítottak ÁSZ-vizsgálatot az önkormányzattal szemben.
A tárca szerint a szegedi városvezetés ezzel még jobban átláthatatlanná tette a kormányzati forrás felhasználását.

– Ez felveti annak gyanúját, hogy a város vezetése másra fordította a támogatási összeget – áll a tárca írásos indoklásában.
Hozzátették: mindezekre tekintettel a Miniszterelnökség mint támogató aggályosnak ítélte meg a 16 milliárd forint felhasználását, ezért – a közpénzzel történő felelős gazdálkodás elve mentén – haladéktalanul eljárás megindítását kezdeményezte az Állami Számvevőszéknél.
Botka elárulta saját magát
Botka Lászlóék egy beismeréssel is felérő közleményt adtak ki az ügyben, amelyben véletlenül elszólták magukat!
A dühös közleményben ugyanis jelen időben utalnak arra, hogy (majd) átutalják a kérdéses összeget a Magyar Államkincstárnál elkülönített számlájára. Tehát bevallották, hogy eddig nem utalták el oda, ahova kellett volna!
Mi lett a milliárdokkal?
A Szegedma.hu még a múlt héten rákérdezett az önkormányzatnál arra, hogy mit csináltak 12,1 milliárddal, miért parkoltatták a bődületesen sok pénzt a saját számlájukon és miért nem utalták el azt a hivatalos eljárásnak megfelelően? Botka Lászlóék azonban napok óta nem akarnak válaszolni erre a kérdésre, mélyen hallgatnak!