Megvertek két középiskolást a Széll Kálmán téren

2019.10.01. 20:46

Többen megtámadtak két középiskolás fiút a Széll Kálmán téren még augusztus 31-én. A II. kerületi rendőrök elfogták a feltételezett elkövetőket - írja a Police.hu.

Egy háromfős társaság kötött bele a fiúkba, ököllel többször megütötték és meg is rugdosták őket. Az egyik támadó még egy kést is elővett.

A két iskolás egy gyorsétteremben kért segítséget, ekkor még nem értesítették a rendőrséget. Az egyik fiú súlyosan, a másik pedig könnyebben sérült meg.

Még aznap este az egyik fiú az édesapjával bement a Budapesti Rendőr-főkapitányság II. kerületi Rendőrkapitányságára, ahol feljelentést tettek, és átadták a nyomozóknak azokat a fotókat, amiket a fiúnak sikerült készítenie a támadókról.

A rendőrök azonosították a három feltételezett elkövetőt: egy 15 és 13 éves testvérpárt, illetve 14 éves barátjukat. A 15 éves budapesti fiút 2019. szeptember 17-én a lakásán elfogták, 13 éves testvére ellen azért nem indul eljárás, mert gyermekkorú.

A harmadik fiatal édesanyjával jelentkezett a rendőrségen.

A rendőrség súlyos testi sértés megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a 15 éves és a 14 éves fiú ellen, mindketten szabadlábon védekeznek.