Orbán Viktor bejelentette, mennyi pénzt kapnak a nyugdíjasok novemberben

NOVÁK Katalin; ORBÁN Viktor; KÁSLER Miklós
Budapest, 2019. október 1. Orbán Viktor miniszterelnök (k), Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere (b) és Novák Katalin, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár az Idősek Tanácsának ülésén az Országházban 2019. október 1-jén. MTI/Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
A nyugdíjprémium átlagos összege 20 160 forint, a nyugdíj-kiegészítésé pedig 11 ezer forint lesz idén, a pénzt novemberben egy összegben kapják meg a nyugdíjasok - közölte Orbán Viktor miniszterelnök kedden az Országházban, az Idősek Tanácsa ülésén.
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor elmondta, a nyugdíjprémium a gazdaság jó teljesítményével, a nyugdíj-kiegészítés pedig az inflációval függ össze.

Orbán Viktor miniszterelnök (k), Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere (b) és Novák Katalin, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár az Idősek Tanácsának ülésén az Országházban 2019. október 1-jén Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A kormányfő emlékeztetett arra is, hogy a nyugdíjasok pénzügyi segítségként rezsiutalványt is kaptak idén.

2020-tól lehet igénybe venni a nagyszülői gyedet

Arról is beszélt, hogy a családvédelmi akcióterv részeként 2020. január 1-jétől igénybe vehető a nagyszülői gyed. Ezzel kapcsolatban idézett egy olyan felmérést, amely szerint szoros összefüggés van a fiatalok gyermekvállalása és a nagyszülői segítség között, vagyis

4,6 százalék lehet az idei növekedés

Orbán Viktor hangsúlyozta: az elmúlt egy évben a gazdaság a kormány reményeinek megfelelően, sőt kicsivel a várakozásai fölött teljesített, ami a nyugdíjasoknak is jó hír. A magyar gazdaság bővülése idén minden bizonnyal 4 százalék fölött lesz, az óvatos becslések szerint talán 4,6 százalék is lehet - közölte.

Hozzátette: az európai gazdaság lehetőségei jövőre ugyan szűkebbek lesznek, mint idén, de a magyar gazdaság ezt a következő évben még nem fogja megsínyleni,

Így várhatóan a jövő év második felében is lehet számolni nyugdíjprémium kifizetésével - mondta a miniszterelnök.

Orbán Viktor: 2020-ban is maradhat a magas magyar növekedés Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Március 31-ig használható fel a rezsiutalvány

Gulyás Gergely augusztus 23-án jelentette be, hogy 9 ezer forintnyi rezsiutalványt kapnak a nyugdíjasok. Indoklásul azt mondta, hogy

A háromszor háromezer forintos rezsiutalvány március 31-ig lesz felhasználható, a gáz-, illetve az áramszámlát lehet majd kifizetni belőle, és először Budapesten kezdődik a kézbesítésük, majd vidéken – mondta a miniszter, jelezve továbbá, hogy idén még fizetnek nyugdíjprémiumot és nyugdíj-kiegészítést is.

Már nagyon sokan fizettek az utalvánnyal

Az elmúlt hetekben a nyugdíjasok jelentős része már fizetett is rezsiutalvánnyal csekket a postákon. Eddig összesen már több mint 1,4 millió rezsiutalványt használtak fel 4,3 milliárd forint értékben a nyugdíjasok.

A kormány megbízásából a Magyar Posta a tervezett 4 hét alatt kézbesítette a rezsiutalványokat tartalmazó küldeményeket a több mint 2,5 millió jogosultnak.

A munka szeptember 2-án kezdődött, és szeptember 30-án fejeződött be. A postások naponta átlagosan több mint 130 ezer küldeményt juttattak célba, de többször is előfordult, hogy a napi mennyiség meghaladta a 230 ezer darabot.