Rasszista bűncselekménnyel vádolják az újpesti jobbikos jelöltet

Vágólapra másolva!
Jövő héten első fokon ítélkezhet a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság Szabó Balázs, a Jobbik újpesti szervezetének alelnöke és vádlott-társai ügyében. A szélsőséges ellenzéki politikus – akit a mostani választáson a balliberális pártok is támogatnak – két társával Budapestre látogató tunéziai állampolgárokat vert össze a vád szerint. A jobbikos politikus – amennyiben helytálló az ellene felhozott vád – 2-től 8 évig terjedő börtönbüntetésre számíthat. A gyűlölet-bűncselekmény azonban csak egy Szabó ügyei közül – hívja fel rá a figyelmet a Magyar Nemzet. Ráadásul 2008-ban egyszer már pénzbüntetésre ítélték, miután egy tüntetésen csoportosan elkövetett garázdaság és hivatalos személy elleni erőszak bűntettében bűnösnek találta a bíróság.
Vágólapra másolva!

Jövő héten elsőfokú ítélet születhet a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróságon Szabó Balázs, a Jobbik újpesti szervezetének alelnöke és vádlott-társai ügyében, ami eredetileg garázdaság miatt indult ellenük, ám

az ügyész gyűlölet-bűncselekményre módosította a vádat

– tudta meg a konzervatív napilap.

Ezt közben az Origónak a Fővárosi Főügyészség is megerősítette.

Szabó ellen a vád kezdetben csoportosan elkövetett garázdaság volt. Később azonban ennél súlyosabb dologra módosították a vádat, csoportosan elkövetett közösség tagja elleni erőszakra. Ez persze egy jóval komolyabb vád, nagyobb büntetés jár érte, vagyis több év börtön.

A bírósági eljárás most is folyamatban van.

Szabó Balázs, aki hamarosan - ismét - az igazságszolgáltatás előtt felelhet tetteiért Forrás: MAGYAR NEMZET-FACEBOOK

A vád lényege szerint

a hatóságok előtt már ismert szélsőséges politikus és két társa Budapestre látogató tunéziai turistákat vert össze.

A Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség eredetileg csoportosan elkövetett garázdaság bűntette miatt emelt vádat.

A bíróság megállapította, hogy

a vád tárgyává tett bűncselekmény csoportosan elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntettének minősülhet.

A tárgyaló ügyész a vádirat lényegének ismertetésekor a bűncselekmény minősítését a bíróság vádtól eltérő minősítése szerint terjesztette elő.

A büntető törvénykönyv

bizonyítottság esetén 2–8 év szabadságvesztésre rendeli büntetni a gyűlölet-bűncselekményt.

Szabó Balázs Újpest 10. számú egyéni választókörzetének jelöltje, egyben települési kompenzációs listás jelöltje a Momentum, a Gyurcsány-féle DK, MSZP, Párbeszéd, LMP, Jobbik, UPK Újpestiek Közössége szervezetek alkotta ellenzéki összefogásnak.

A jobbikos politikus szó szerint a párt erős embere, hiszen

2008-ban pénzbüntetésre ítélték, miután egy tüntetésen csoportosan elkövetett garázdaság és hivatalos személy elleni erőszak bűntettében bűnösnek találta a bíróság.

Szabó már mentesült a büntetés hatálya alól, ám a tunéziaiak megverése miatti eljárás 2018. év végi kezdetén ez még nem szerepelhetett az erkölcsi bizonyítványában, miután az eljáró bírónő ki is mondta, hogy büntetett előéletűnek minősült.

A politikus idén nyáron kikért erkölcsi bizonyítványában már büntetlenként szerepel, azaz

mentesült a 2008-as büntetés jogkövetkezményei alól.

Ezáltal rendelkezik negatív erkölcsi bizonyítvánnyal, ami szükséges a képviselő-jelöltséghez.

A külföldiek megverésének ügyében még nincs jogerős ítélet, mint ahogy egy másik eljárásban sem.

A Fidelitas aktivistáinak tavaly áprilisi megverése miatt kezdett vizsgálat nyomozati szakaszát a Budapesti Rendőr-főkapitányság a közelmúltban lezárta, és a nyomozás iratait vádemelési javaslattal az ügyészségnek továbbította.

Szabó és társai az alapos gyanú szerint az országgyűlési választások előtti időben a XI. kerületben támadták meg és bántalmazták a fiatal aktivistákat.