Egy erdőben hagyták a tolószékben ülő idős ember holttestét

Vágólapra másolva!
Két férfi és egy nő nem gondozott megfelelően egy idős embert, aki emiatt meg is halt. Amikor ez megtörtént, egész egyszerűen kitolták a holttestét Szentmártonkáta mellett egy erdőbe, és otthagyták.
Vágólapra másolva!

Két férfi és egy nő egy albérletben éltek egy idős férfivel, akinek korábban mindkét lábát amputálták, és amitt tolószékkel közlekedett.

A férfit többször kihasználták, volt olyan, hogy

az egyik férfi elvette az idős ember bankkártyáját, ő vette fel a nyugdíját, a pénzből enni és inni adott neki, a többi eltette.

Ezen felül nem gondoskodott róla.

A csoport többször úgy költözött el, hogy az idős embert teljesen magára hagyták. Ilyenkor idegen emberek vagy a családsegítők gondozták.

2017 februárjában a családsegítők olyan leromlott állapotban találták az idős embert, hogy egy budapesti kórházba vitték.

Ott elmondta, hogy iratait és bankkártyáját elvették tőle, és fél az egyik férfitől, mert bár fizikailag nem bántotta, de megfélemlítette.

Kezelése során az állapota javult, a bankkártyáját pedig letiltotta.

A háromfős banda közben Szentmártonkátára költözött, de a nő egy idő után elment meglátogatni az idős embert. Kitolta a kórházból és társaival egyenesen egy bankba vitték, ahol kivetették vele a számláján lévő összes pénzét.

Ezután Szentmártonkátára, az albérletükbe vitték az idős embert. Orvost nem hívtak hozzá,
gyógyszereiről nem gondoskodtak, többször rosszul is lett, egyik este pedig meghalt. Halálakor ugyanabban a ruhában volt, amiben a kórházból elhozták.

A két férfi és a nő ezután a tolószékkel együtt egész egyszerűen kitolták a férfi holttestét az erdőbe, ahol később megtalálták.

Az egyik férfit és a nőt már elfogták, és kérték a letartóztatásukat, harmadik társuk még szökésben van.