Dühösen csapták le a telefont Gyurcsányék, mikor párttársuk szexuális zaklatási ügyéről kérdeztünk

GYURCSÁNY Ferenc; RÓNAI Sándor; MOLNÁR Csaba; DOBREV Klára
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke (k), felesége, Dobrev Klára, a DK EP-listavezetője, Molnár Csaba (b) és Rónai Sándor (j2) a párt mandátumot szerzett képviselői a DK eredményváró rendezvényén a fővárosi Radisson Blue Béke Hotelben az európai parlamenti (EP-) választás napján, 2019. május 26-án.
Vágólapra másolva!
Telefoncsapkodás lett a vége annak, hogy megpróbáltuk megkérdezni a Demokratikus Koalíció (DK) vezető politikusait párttársuk, László Imre, újbudai ellenzéki polgármesterjelölt botrányáról. "Nekem ehhez nincs semmi közöm, keressék László Imrét!"; "Ezt Önök találták ki" - így dühöngtek Gyurcsány Ferencék, mielőtt megszakították volna a vonalat. A balliberális elit ismét hárít, és ismét hallgat egy nagyon súlyos szexuális zaklatási ügyben, magára hagyva az áldozatot. A szexuális zaklatásról részletesen írtunk ma reggeli cikkünkben, a politikus áldozata pedig a TV2 Tényeknek beszélt a történtekről.
Vágólapra másolva!

- feldúltan reagált Niedermüller Péter, az ellenzék DK-s erzsébetvárosi jelöltje, miután arról érdeklődtünk nála, tudott-e, és ha igen, mi a véleménye párttársának, László Imrének szexuális zaklatási ügyéről. A politikus mielőtt lecsapta volna a telefont, hozzátette, ő "biztosan nem tudott semmiről, és biztosan nem is szeretne beszélni" a botrányról.

Sikerült elérnünk Ara-Kovács Attilát, a DK európai parlamenti képviselőjét is, aki portálunkat kezdte el támadni úgy, hogy egy pillanatig sem válaszolt a kérdéseinkre, és azt állította, mi találtuk ki a történetet. "Nézze, amikor maguk ilyen kérdést tesznek fel, már az sem igaz, nemhogy a válaszaik lennének azok, úgyhogy tudom, semmiféle ilyen nem történt, ezt maguk találták ki, úgyhogy nem nyilatkozom Önöknek" - fogalmazott a metoo botrányokra egyébként nagy érzékenységet mutató balliberális elit DK-s képviselője. Akárcsak Niedermüller, Ara-Kovács is azt a megoldást választotta, hogy meg sem várva reakciónkat, dühösen lecsapta a telefont.

Kerestük Gyurcsány Ferenc pártelnököt is, aki miután kinyomta hívásunkat, sms-ben arra a kért minket, ilyen formában folytassuk a beszélgetést. Eleget téve kérésének, elküldtük neki kérdéseinket, azonban válasz azóta sem érkezett tőle.

Hiába hívtuk Gréczy Zsoltot, a párt frakciószóvivőjét, kommunikációs agytrösztjét, nem vette fel a telefont, és nem is hívott vissza minket. Miután próbálkozásunk kudarcba fulladt, e-mailben kérdeztünk, eredménytelenül.

Természetesen megpróbáltuk elérni az ügy főszereplőjét, László Imrét is, akinek azonban ki volt kapcsolva a mobilja. Akárcsak Gréczy, az újbudai DK-s polgármesterjelölt sem reagált az ezt követő e-mailes megkeresésünkre.

Azt szerettük volna megtudni tőle, visszalép-e a szexuális zaklatási botrányának kipattanása miatt, és előfordulhatott-e hasonló eset, mint amiről a megalázott orvosnő beszélt portálunknak.

Tettünk egy próbát a pártközpontnál is, de velük sem volt nagyobb szerencsénk. Pedig csak

arról szerettünk volna tájékozódni, tudtak-e az ügyről; mi a véleményük azzal kapcsolatban, hogy László Imre hatalmával visszaélve szexuálisan zaklatta orvosnő beosztottját; és hogyan látják, a történtek miatt nem kellene-e visszalépni párttársuknak a polgármester-jelöltségtől?

Jól láthatóan,

a balliberális elit ismét hárít, és ismét hallgat egy nagyon súlyos szexuális zaklatási ügyben, magára hagyva az áldozatot.

Amint valakitől mégis befut válasz, írásunkat frissítjük, vagy új anyaggal jelentkezünk.
A Demokratikus Koalíció vezérkara nem kívánta kommentálni, hogy politikusuk, László Imre szexuális zaklatási botrányba keveredett Forrás: MTI/Bruzák Noémi

Újabb balliberális zaklatási ügy

Mint arról beszámoltunk, egy nő arról beszélt az Origónak, hogy László Imre, az ellenzék jelenlegi, újbudai polgármesterjelöltje többször is szexuálisan zaklatta 2012 környékén. A DK-s politikus ekkoriban a Swiss Medical Services Kft. nevű magánklinika orvos-igazgatója volt, a nő pedig beosztottjaként, orvosként dolgozott, így kerültek közelebbi kapcsolatba. Az áldozat elmondása szerint László már elsőre sem volt szimpatikus neki, de addig nem volt különösebb baja vele, amíg el nem kezdett félreérthetetlenül közeledni felé. "Egy idő után éreztette, valamit akar tőlem, többször hozzáért a kezemhez. Egyre egyértelműbbé tette, valami mást is akar" - mondta portálunknak. Ilyen előzmények után az egyik alkalommal, amikor szerette volna felvenni a fizetését a klinika központi részlegén, László behívatta az ügyvezetővel közösen használt szobájába.

Lehúzta a sliccét, elővette a nemi szervét, és kérte, hogy simogassam meg. Teljesen le voltam döbbenve, szóhoz sem tudtam jutni

- mesélte a mai napig sokkhatás alatt lévő asszony, hozzátéve, hogy a DK-s politikus amellett, hogy megalázta, vissza is élt a hatalmával, hiszen arra utalgatott, hogy ő a klinika orvos-igazgatója. A történtek után a hölgy magába fordult, egyedül csupán asszisztensének számolt be arról, mi is történt vele. Annyira félt a történtek után, hogy fizetési időszakban rendszeresen beosztottjával hívatta fel a központot amiatt, László mikor tartózkodik bent.

Budapest, 2018. november 29. László Imre, a Demokratikus Koalíció vezérszónoka felszólal az Egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú törvények módosításáról szóló javaslat általános vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén 2018. november 29-én. MTI/Kovács Attila Forrás: MTI/Kovács Attila

Egyik alkalommal azonban nem úszta meg a találkozást, ugyanis egy novemberi megbeszélés előtt az ügyvezető és a DK-s politikus félrehívta azért, hogy közölje vele, januártól a központi részen fog dolgozni. Az ügyvezető ezután kivágtázott a szobából, így kettesben maradt a korábban a péniszét mutogató polgármesterjelölttel, aki egyből kulcsra zárta az ajtót, és azonnal rátámadt, az asztalán akarta megerőszakolni. Mivel az asszony nem hagyta magát, így tettlegességig fajultak a dolgok: miután a DK-s politikus közeledett feléje, erősen meglökte, aki így az üvegajtónak esett. Ha ez betört volna, akkor László nagy valószínűség szerint leesett volna az első emeletről. Az orvosnő hét évvel a történtek után úgy vélekedik, szörnyű lenne, ha László megnyerné a polgármester-választást a XI. kerületben.

László Imre kacskaringós utat járt be karrierje során, hiszen mielőtt az ellenzék XI. kerületi polgármesterjelöltje lett volna, a parlamenti választáson a kaposvári körzetben indult a DK színeiben. Csak harmadik lett az egyéni körzetében, de mivel többen visszaadták a mandátumukat a Gyurcsány-frakcióból, így Lászlóból végül országgyűlési képviselő lett. Úgy látszik, ez sem felelt meg neki, idén derült ki, hogy Újbuda polgármestereként folytatná pályafutását.