Viharos szél és jégeső jön, kiadták a másodfokú riasztást

2019.10.02. 15:36

Több dunántúli járásra másodfokú riasztást adott ki zivatarveszély miatt szerda délután az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az érintett területeken a következő órákban viharos széllel, jégesővel kísért zivatarok alakulhatnak ki.

Somogy, Vas és Zala megyében van érvényben, illetve várható másodfokú riasztás. Budapesten, valamint 14 megyében – Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Tolna, Veszprém – elsőfokú a figyelmeztetés.

Emellett Somogy, Vas és Zala megyében a felhőszakadás-veszély miatt elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.

Egy markáns hidegfront halad át az országon. Ennek hatására előbb a nyugati, délnyugati országrészben, majd a Dunántúl egészén és a Duna-Tisza-közén, késő estétől pedig a Tiszántúlon is záporok, zivatarok kialakulására lehet számítani. Elsősorban a nyugati, délnyugati országrészben hevesebb zivatarok is kialakulhatnak, ezeket viharos széllökések, lokálisan nagyobb mennyiségű csapadék,

esetleg jégeső kísérheti.  

Jégeső és felhőszakadás Budapesten - IllusztrációForrás: MTI/Mohai Balázs

 Csütörtökön záporokra, zivatarokra inkább már csak a Dunától keletre lehet számítani, ezek várhatóan a reggeli, délelőtti órákra elhagyják az országot. A hidegfront átvonulása után azonban már éjjel az ország nagy részén megerősödik az északi, északnyugati szél, főként a Dunántúlon és északkeleten viharossá is fokozódik. Csütörtök késő délutántól fokozatosan mérséklődik a légmozgás.

Az előrejelzés szerint csütörtökre jelentősen lehűl a levegő, a maximumok már csak 12 és 16 fok között alakulnak majd.