Szijjártó Péter: Minden gáztároló tele van Magyarországon

SZIJJÁRTÓ Péter; Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Russian Energy Week-en Moszkvában
Moszkva, 2019. október 2. A Külgazdasági és Külügyminisztérium által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (k) és Alekszej Lihacsov, a Roszatom orosz atomenergetikai konszern vezérigazgatója (j) érkezik az Orosz energetikai hét (Russian Energy Week) rendezvényre Moszkvában 2019. október 02-án. MTI/KKM/Burger Zsolt
Vágólapra másolva!
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelenleg Moszkvában tartózkodik. Itt az MTI-nek kedden beszélt a magyar gáztározók állapotáról és a paksi bővítésről is.
Vágólapra másolva!

Minden gáztároló tele van Magyarországon, ami nemcsak a hazai ellátást biztosítja a következő télen, hanem a magyar állam bértárolás révén keresni is tud rajta - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Történelmi jelentőségű helyzet állt elő Magyarország energiaellátásában, soha korábban nem volt még olyan, hogy Magyarország összes gáztárolója megtelt volna.

- mondta a miniszter, miután megbeszélést folytatott Jelena Burmisztrovával, a Gazprom vezérigazgató-helyettesével, aki az exportot is felügyeli a vállalatnál.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Jelena Burmisztrova, a Gazprom gázkivitellel foglalkozó vállalata, a Gazprom Export vezérigazgatója kétoldalú megbeszélést folytat az Orosz energetikai héten (Russian Energy Week) Moszkvában 2019. október 02-án Forrás: MTI/Burger Zsolt

Soha ilyen biztos és soha ilyen biztonságos még nem volt Magyarország gázellátása,

mint a következő télre.

Ráadásul most az MVM és a magyar állam pénzt is tud ezzel keresni, tekintettel arra, hogy a Gazprom 950 millió köbméternyi gázt nálunk bértárol a további déli, illetve nyugati irányú gázszállításokhoz - tette hozzá Szijjártó Péter.

Megállapodás született arról, hogy meg tudjuk kezdeni az érdemi tárgyalásokat a 2020-2021-es gázellátásról is.

- hangoztatta Szijjártó Péter.

A miniszter elmondta, hogy a bolgár hatóságok aláírták azt a kivitelezési engedélyt, amelynek révén megvalósulhat az orosz gáz Magyarországra szállítása Bulgárián és Szerbián keresztül.

Amennyiben a bolgároktól a következő hetekben megkapjuk a gázminőségre vonatkozó garanciát, akkor október 31-én kiírjuk azt a kapacitáslekötési eljárást, amely a szerb-magyar határátmenetre fog vonatkozni 2021-től.

Ez éves szinten 10 milliárd köbméter gáz beszállítását teszi majd lehetővé Szerbia irányából Magyarország felé

- tette hozzá.

A paksi bővítésről

Jó hír, hogy a paksi atomerőmű-bővítés műszaki tervét el tudtuk fogadni - mondta az MTI-nek Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Alekszej Lihacsovval, a Roszatom vezérigazgatójával kedden Moszkvában folytatott tárgyalása után.

- jelentette ki.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Alekszej Lihacsov, a Roszatom orosz atomenergetikai konszern vezérigazgatója érkezik az Orosz energetikai hét (Russian Energy Week) rendezvényre Moszkvában 2019. október 02-án Forrás: MTI/Burger Zsolt

A felvonulási épületek közül az első háromhoz is megvan az építési engedély. Közülük az elsőt, a fővállalkozó irodaházát el is kezdték építeni - mondta Szijjártó Péter.

A menetrend szerint, jól halad a 300 ezer oldalas létesítési engedély kidolgozása, amelyet jövő nyáron kell majd benyújtani az engedélyező hatósághoz.