Megszokott megoldás a baloldalon, hogy belső beszélgetéseket rögzítenek, majd kiszivárogtatják azokat – erről beszélt Farkas Örs politikai elemző Karácsony Gergely botrányos hangfelvétele kapcsán. Rámutatott, az elmúlt években több hasonló eset is volt már, sőt maga Karácsony Gergely is került már ilyen helyzetbe, amikor saját párttársai szivárogtathattak ki egy felvételt, amin arról beszélt, hogy nem szívesen vállalta el a baloldali miniszterelnök-jelöltséget – közölte az M1 Híradója. Karácsony őszödi beszéde múlt csütörtökön látott napvilágot. A beszédben meglehetősen negatív színben tüntette fel szövetségeseit, amit azóta szánalmas módon megpróbál tagadni. 

„Hiteltelen az ellenzéki összefogás” – erről beszélt a főpolgármester a Hír Tv műsorában kedden. Tarlós István a Karácsony Gergelyről kiszivárgott hangfelvételről azt mondta: „vészjósló, ahogy Zugló polgármestere a szövetségeseiről beszél a hátuk mögött.” Szerinte egymás hátba támadása Karácsony Gergely hatalomra jutása esetén a főváros élén is folytatódna.

Elképesztő magyarázkodás indult

Karácsony Gergelyről múlt csütörtökön került nyilvánosságra egy hangfelvétel, amelyen több állítólagos szövetségeséről is súlyos állításokat fogalmaz meg. A hangfelvétel egyik legnagyobb visszhangot kiváltó részletében a zuglói szocialisták korrupciós ügyeire utal, majd a felvételen arról is beszél, ha visszamenne Zuglóba, akkor elásnák. Elmondása szerint a XIV. kerületi MSZP elnökével, Tóth Csabával különösen rossz a viszonya.

Karácsony Gergely a hangfelvétel megjelenése után szinte azonnal magyarázkodásba kezdett. Először azt mondta, nem tudja felidézni, hol és mikor történt a beszélgetés. Nem sokkal később már baráti társalgásként utalt az elhangzottakra.

Karácsony Gergely összvissza beszél az őszödi beszédérőlForrás: MTI/Mónus Márton

Közben a Párbeszéd társelnöke egy harmadik változattal is előállt. Szabó Tímea elismerte, hogy a párt elnökségi ülésein készült a hanganyag, amelyen Karácsony Gergely párttársaival, Erős Gáborral és Mach Péterrel beszélget.

A Párbeszédes politikusok egymásnak ellentmondó magyarázatait a Fidelitas állította szembe egy internetes videóban. A kisfilm végén Puzsér Róbert egyik Karácsony Gergelyről szóló nyilatkozatát is idézik.

Nem ez az első hanganyag, amely a Párbeszéd elnökségi ülésén készült. Azt a hangfelvételt is a párt belső tanácskozásán rögzítették, amelyen két éve Karácsony Gergely trágár stílusban beszélt arról, hogy nem kellett volna elvállalnia a miniszterelnök-jelöltséget. A felvételről akkor kiderült, hogy Karácsony Gergely egyik párttársa szivárogtatta ki.

Farkas Örs úgy fogalmazott, a baloldalon megszokott megoldás, hogy belső beszélgetéseket rögzítenek és utána azokat a nyilvánosság elé tárják. Hozzátette, ez a módszer a többi ellenzéki párttól sem idegen.

Itt az újabb verzió!

Karácsony Gergelytől egyébként szerda este egy újabb verziót is hallhatunk a beszédről. Megkérdeztük tőle, ha valóban a kormánypártok szivárogtatták ki a hangfelvételt, akkor miért torzították el a Párbeszéd elnökségi tagjainak a hangját. Nem az lett volna az érdekük a kiszivárogtatóknak, hogy minél több párbeszédes politikust belekeverjenek? A főpolgármester-jelölt minderre zavarában azt mondta, majd a nyomozóhatóságok ezt eldöntik. Majd ezután következett a teljesen zavaros magyarázkodás arról, hogy az elnökségi ülésen magánbeszélgetést folytattak.

Nézzék meg Karácsony Gergely menekülési kísérletét és zavaros magyarázkodását!