Kétszer is szükség volta a rendőrökre Tatabányán, de nem bűnügy miatt

Vágólapra másolva!
Egy bekómált nőn, és egy zavart férfin segítettek a rendőrök tegnap. Néhány órán belül történt a két eset.
Vágólapra másolva!

Egy rendőr tegnap pont járőrözött egy tatabányai plázában, amikor a biztonsági őrök segítséget kértek tőle.

Az egyik üzlet előtt, az üvegfalnak támaszkodva a földön ült egy nő, akivel nem tudtak kommunikálni.

A rendőr több kérdést is feltett a nőnek, de egyikre sem kapott választ. Közben azonban észrevette az alkarján a Diabétesz T1 feliratú pecsétet, ekkor már tudta, hogy inzulinos beteg,

és az egyik étteremből cukros vizet vitt neki, amit a nő megivott és jobban lett.

Később a mentősök átvették a beteget.

Ugyanezen a napon délután egy vértesszőlősi orvosi rendelőből kértek rendőri segítséget. Az egyik férfi zavartan viselkedett a rendelőben. A járőröknek a férfi elmondta, hogy sétálni indult otthonról, ahol a szüleivel él.

Beültették a rendőrautóba és arra a címre vitték, amit mondott, ott azonban nem ismerték.

Ekkor kapták a járőrök az értesítést, hogy egy asszony bejelentette a fia eltűnését. Elmentek a megadott címre, ahol a férfi édesanyja elmondta, hogy pár órára hagyták csak felügyelet nélkül fiukat, és mire hazaértek, már nem volt otthon.

A férfi épségben jutott haza.